DAC: a klub fontos filozófiája a magyar focisták igazolása

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.24. 18:04
null
Kalmár Zsolt a mostani idényben remélhetőleg már néhány meccsen pályára léphet (Fotó: Lelkes Ernő)
A dunaszerdahelyi DAC labdarúgóklubjának filozófiájában fontos szerepet játszik a magyar játékosok szerződtetése, a futballisták pedig jó lehetőségként tekintenek a csapatra a további fejlődésük szempontjából – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta, hogy mozgalmas volt a téli átigazolási időszak az egyesületnél, s Joao Janeiro vezetőedzővel egyeztetve az volt a céljuk, hogy frissítsék az együttes keretét.

„Schäfer Andrást már az Európa-bajnokság után szerettük volna eladni, de furcsa és meglepő módon akkor még nem érkezett rá megfelelő ajánlat, bár ez a koronavírus-járványnak is betudható volt" – mondta Van Daele, aki hozzátette, az Union Berlin már tavaly augusztusban is érdeklődött a válogatott középpályás iránt, ám kedvezőbb megállapodást csak a téli átigazolási időszakban tudtak kötni a német Bundesligában szereplő klubbal.

A sportigazgató beszélt a télen igazolt Szánthó Regőről és Balogh Norbertről is, és úgy fogalmazott, mindkét futballista nagy lelkesedéssel érkezett Dunaszerdahelyre, ahol „sokat várnak” tőlük.

„A klubfilozófia fontos része a magyar játékosok szerződtetése, vezetőedzőnk jól ismeri az NB I-et, amelyet most is figyelemmel követ, és vannak labdarúgók, akikre emlékszik abból az időből, amikor a Kisvárdát irányította az élvonalban” – mondta Jan Van Daele.

A sportigazgató hangsúlyozta, a súlyos sérüléséből felépülő Kalmár Zsolt „nagyon fontos” tagja a DAC keretének, visszatérését nem erőltetik, nem akarnak kockáztatni, de remélhetőleg a mostani idényben már néhány meccsen pályára léphet. Hozzátette, Szendrei Ákosra nagyjából három hónap kényszerpihenő vár még, de a következő szezonban már ő is bevethető lesz.

Legfrissebb hírek

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
2025.10.02. 11:41

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55
Ezek is érdekelhetik