Galatasaray: Guardiola korábbi segítője lett Terim utódja

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 18:28
null
Guardiola és Torrent a Bayern Münchennél 2016-ban (Fotó: AFP)
A spanyol Domenec Torrent lett a török labdarúgó-bajnokságban 12. helyen álló Galatasaray vezetőedzője.

Az 59 éves szakember szerződtetését Burak Elmas klubelnök jelentette be kedden újságírók előtt. Azt viszont nem közölte, hogy az új tréner mikor áll munkába és megbízatása meddig szól.

A 22-szeres bajnok Galata hétfőn szakított a 68 éves Fatih Terimmel, aki 1996–2000, 2002–2004, valamint 2011–2013 után 2017-ben már negyedszer foglalta el a csapat kispadját.

Elmas kifejtette: Torrent erős egyéniség és sikeres klubedzői múlttal bír, akivel már korábban is felvették a kapcsolatot, de akkor még másodedzői posztról tárgyaltak vele. Hozzátette: az élet azonban most úgy hozta, hogy felajánlották neki a szakmai munka irányítását, amit elfogadott.

A katalán születésű Torrent 1991 óta edzősködik, 2007 és 2018 között Josep Guardiola munkáját segítette a Barcelonánál, a Bayern Münchennél és a Manchester Citynél. Ezt követően 2018-ban a New York City, majd 2020-ban a Flamengo vezetőedzője lett, utóbbitól 14 hónappal ezelőtt távozott, alig több mint három hónapos közös munka után.

Az isztambuli együttes az előző idényben másodikként zárt az élvonalban, a bajnok Besiktas csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg. A Süper Ligben most a Trabzonspor áll az élen 20 forduló alatt szerzett 49 pontjával, a második Konyaspor hátránya 10 pont. A harmadik pozíciót a 2019–2020-as idényben bajnok Basaksehir foglalja el 34 ponttal, a magyar válogatott Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce 32 ponttal az ötödik. A 12. helyezett Galatasaraynak 27 pontja van.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Juhász Dorka tíz, Rosco Allen 28 pontot szerzett

Kosárlabda
2025.10.18. 21:28

„Ízekre szedik a mögötte védekezőt, és ő csak nézi” – élesen kritizálta a Pool sztárját Wayne Rooney

Angol labdarúgás
2025.10.06. 16:36

Kosárlabda: Juhász Dorka tizenhárom ponttal kezdte a török bajnokságot

Kosárlabda
2025.10.05. 17:39

Sallai vitás helyzetek középpontjába került az isztambuli derbin

Légiósok
2025.10.05. 15:22

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 19:33

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 07:41

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik