Elég csak összehasonlítani egy amatőr Sunday League-meccset egy Premier League-mérkőzéssel az Old Traffordon vagy az Emirates-stadionban, hogy felismerjük, a született képességek jelentőségét a futballban. A helyi pályák hősei keményen próbálkoznak, üldözik egymást a zöld gyepen, igyekeznek megfogni a hosszú passzokat, de nincs semmi, amitől megborzonganánk.
A Premier League-ben, és különösen a nagy kluboknál, egészen mást tapasztalunk: van érzés a játékban, továbbá agyafúrtság, elképzelés, és a játékosok képesek a pályán keresztül az éppen futásban lévő társuk elé tenni a labdát egy óramű pontosságával.
A Premier League-ben, és különösen a nagy kluboknál, egészen mást tapasztalunk: van érzés a játékban, továbbá agyafúrtság, elképzelés, és a játékosok képesek a pályán keresztül az éppen futásban lévő társuk elé tenni a labdát egy óramű pontosságával.
Ezektől a tényezőktől emelkedik számunkra, egyszerű futballrajongók számára szinte már művészetté ez a sportág. A „tehetség” szót használjuk arra, hogy elválasszuk a búzát az ocsútól: úgy gondolkodunk, hogy a nagy sportolókba már genetikailag is kódolva volt a siker. Mi mással magyarázhatnánk Lionel Messi kreativitását? És mivel indokolhatnánk Paul Scholes fennkölt állhatatosságát? És hogyan is érthetnénk meg David Beckham szabadrúgásainak hamisítatlan pontosságát?
Ez viszont elvezet oda, hogy a sportban mutatott kiválóság egy kiválasztott egyénekből álló csoport kiváltsága, ők a genetikai lottó nyertesei, minket pedig elkerült a szerencse.
De mi van, ha ez a gondolat mégis hibás? Mi van, ha feltételezéseink a labdarúgásban – mi több, az életben magában – elérhető sikerekről félrevezetők? Mi van akkor, ha a tehetség nemcsak egyszerűen egy jelentés nélküli fogalom, de még meg is foszt minket és gyerekeinket attól, hogy kemény munkára serkentsük magunkat?
A témát kibontó cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!