Brazília: győztes mérkőzéssel mutatkozott be a Cruzeiro tulajdonosaként Ronaldo

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.01.27. 10:37
null
Ronaldo győztes mérkőzésen mutatkozott be a Cruzeiro tulajdonosaként (Fotó: AFP)
A brazil Cruzeiro labdarúgócsapat új tulajdonosa, a korábbi klasszis csatár Ronaldo győztes hazai mérkőzéssel mutatkozott be.

 

A Cruzeiro szerdán a Campeonato Mineiro állami bajnokság első fordulójában az URT együttesét múlta felül 3–0-ra. A játékosként 1994-ben és 2002-ben világbajnok Ronaldo a győzelem után azt mondta: hihetetlen történetet fognak együtt írni, és izgatottan várják a folytatást.

„Az út hosszú lesz, tele sok akadállyal, de nagy a lelkesedésünk és az elszántságunk" – nyilatkozta.

A kétszeres aranylabdás, a nemzetközi szövetségnél háromszor a világ legjobbjának megválasztott 45 éves Ronaldo tavaly decemberben 73 millió dollárért vásárolt 90 százalékos tulajdonrészt a Belo Horizonte-i klubban, amelyben 16 évesen felnőtt karrierjét kezdte. Az együttes most a brazil másodosztályban szerepel, és a korábban „Fenoménnek" nevezett csatárral a tulajdonosi székben az élvonalba pályázik.

A PSV, a Barcelona, az Internazionale, a Real Madrid és az AC Milan korábbi sztárjának, a spanyol másodosztályú Real Valladolid elnökének és többségi tulajdonosának érkezése nem volt zökkenőmentes a Cruzeiróhoz. Az érkezését követő hetekben közölte, hogy meglepte a hatalmas adósságállomány, de vállalta a rendezését, miként azt is, hogy közben kénytelen lesz népszerűtlen intézkedések meghozatalára. Ronaldo a Cruzeirót „súlyos állapotban lévő betegnek” nevezte, akinél mindenekelőtt „el kell állítani a vérzést”. A hónap elején szurkolói csoportok még tüntettek Ronaldo ellen, mert a klublegenda Fábióval nem tudott megállapodni szerződésének meghosszabbításáról, ezúttal viszont már az új tulajdonost üdvözlő és éltető rigmusokat skandáltak.

Legfrissebb hírek

Félpályás potya és bizarr öngól is tarkította a Gremio kupameccsét – videó

Minden más foci
2025.03.13. 17:29

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.28. 00:02

Videó: szögletből szerzett góllal válaszolt Neymar a szurkolók heccelésére

Minden más foci
2025.02.24. 11:05

„Egy gyomros volt” – Ronaldót nagyon rosszul érintette, hogy távoznia kell Barcelonából

Spanyol labdarúgás
2025.02.15. 12:04

Neymar bejelentette, visszatér a Santoshoz

Minden más foci
2025.01.30. 21:16

Neymar: világklasszisból pénzéhes „antifutballista”

Minden más foci
2025.01.20. 10:06

Ronaldo harcba száll a brazil futballelnöki posztért

Minden más foci
2024.12.17. 09:47
Ezek is érdekelhetik