Afrika-kupa: a Mali–Tunézia meccs bíróját korábban eltiltották korrupció miatt

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.13. 15:22
null
Nem a szerdai volt az első gyanús esete Janny Sikazwe bírónak (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a szerda délutáni Mali–Tunézia Afrika-kupa-mérkőzés meglehetősen furcsán ért véget. Sokan azonnal bundára gyanakodtak, s most kiderült, hogy a játékvezetőt 2018-ban már eltiltották korrupció vádja miatt.


A Mali–Tunézia mérkőzés végjátéka meglehetősen szürreálisan alakult: Janny Sikazwe játékvezető a 85. percben Mali egygólos előnyénél lefújta a meccset, majd érzékelvén, hogy hibázott, újra elindította a játékot, hogy aztán 13 másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt újra lefújja. Hiába tiltakoztak a hátrányban lévő tunéziaiak, a bírói hármas – a furcsa döntésekkel „kiérdemelt” védőőrizetben – elhagyta a pályát.

Már elkezdődött a mérkőzés utáni sajtótájékoztató, amikor a szervezők jelezték: mégis le kell játszani a hátralévő időt (beleértve a játékmegállások miatt szokásos ráadást).

Jó húsz perccel a lefújás után a mali futballisták vissza is tértek a játéktérre, azonban a tunéziaiak, valamint a zambiai bíró nem – így a negyedik játékvezető rekesztette be véglegesen a mérkőzést.


Mint kiderült, nem ez az első eset, hogy furcsa döntéseket hozott a játékvezető. Négy évvel ezelőtt az afrikai Bajnokok Ligája-elődöntő egyik meccsét vezette. Akkor egyébként a tunéziai Espérance-nak kedveztek az ítéletei, a szenvedő fél az angolai Primeiro Agosto volt – a hazai csapat 4–2-re győzött.

A bírót korrupcióval vádolták meg, mert egy olyan tizenegyest adott meg a tunéziaiaknak 0–1-nél, ami sokak szerint egyáltalán nem volt az. Ráadásul az Agostótól elvett egy gólt kapustámadásra hivatkozva. Mivel az angolaiak 1–0-ra megnyerték az első meccset, éppen az az elvett találat hiányzott nekik a döntőbe jutáshoz.

A kontinentális labdarúgó-szövetség fegyelmi tanácsa akkor a kihallgatásáig ideiglenesen felfüggesztette a CAF-fal kapcsolatos futballtevékenységektől.

A KORÁBBI ZŰRÖS MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek

Gidsel és Nielsen remeklésével kiütéses győzelemmel kezdtek a címvédő dánok a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.14. 22:18

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Mali fiatalok érkeznek a Barcelona második csapatához

Spanyol labdarúgás
2024.11.20. 16:41

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség Nigériának adta az elmaradt líbiai mérkőzést

Minden más foci
2024.10.26. 16:56

Lélektani hadviselés? Fél napnál is hosszabb időre bezárták a nigériai futballválogatottat egy elhagyatott líbiai repülőtérre

Minden más foci
2024.10.14. 13:15

NS-infó: a Fradi több mint 150 millió forintot kaphat Laidouni után

Labdarúgó NB I
2024.08.01. 14:06

Ideiglenesen lemondta a válogatottságot az FTC mali támadója

Minden más foci
2024.07.13. 12:02
Ezek is érdekelhetik