Játékossors: 32 évesen befejezte a Vidi volt magyar bajnok légiósa

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.12.20. 20:35
null
Anel Hadzic az Újpestnek lőtt gólját ünnepli 2017 októberében (Fotó: Földi Imre)
Befejezte pályafutását Anel Hadzic, a Mol Fehérvár FC korábbi bosnyák légiósa – a futballista hazája sportsajtójában nyilatkozva meg is indokolta, miért döntött a visszavonulás mellett.

 

A 32 éves középpályás 2016 és 2020 között játszott Magyarországon, ez idő alatt bajnoki címet (2018) és Magyar Kupát (2019) is nyert a Vidivel. Hadzic az NB I-ben 85 mérkőzésen összesen 11 gólt szerzett, és a fehérváriak színeiben pályára léphetett az Európa-liga csoportkörében is.

„Sokakat meglephet a döntésem, de már hónapok óta gondolkodtam rajta – idézi Hadzicot a reprezentacija.ba című bosnyák portál. – Nincs már motivációm, nem teljesítettem már úgy, mint régen, így nem volt értelme folytatnom. Főleg nem most, amikor más terveim vannak. Szép karrier van mögöttem, trófeákat nyertem, nem bántam meg semmit. A mai futballban már nincs olyan tisztelet, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. A játékosok árucikké váltak.”

A 14-szeres bosnyák válogatott labdarúgó – aki a 2014-es világbajnokságon is szerepelt – játszott Ausztriában a Riednél és a Sturm Graznál, valamint Törökországban az Eskisehirspornál is, de állítása szerint Magyarországon élvezte leginkább a futballt.

„Mindenhol jól éreztem magam, de a legsikeresebb időszakot a Fehérvárnál töltöttem el. Az Európa-liga csoportkörében játszhattunk, és majdnem bejutottunk a Bajnokok Ligájába, a rájátszásban estünk ki” – mondta Hadzic.

A futballista arról is beszélt, Dubaiban kezd új életet a feleségével.

„Úgy döntöttünk, hogy ott folytatjuk az életünket. Hogy végleg letelepedünk ott, vagy csak átmenetileg költözünk oda, azt majd meglátjuk, de vannak már ötleteink és lehetőségeink a jövőre nézve. Ennél többet most nem árulnék el” – tette hozzá Hadzic, aki 2021 őszén öccsével, a Vidiben szintén megforduló Elvirrel együtt az osztrák harmadosztályú FC Welsnél futballozott.

Legfrissebb hírek

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

Jordi Alba is bejelentette a visszavonulását

Minden más foci
2025.10.07. 18:25

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
2025.10.02. 15:29

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22
Ezek is érdekelhetik