NL: a Dortmund játékosa kikerült a belga keretből

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.05. 11:50
null
Meunier a Dortmund hétvégi bajnokiján sérült meg (Fotó: AFP)
Thomas Foket került be a sérülés miatt hiányzó Thomas Meunier helyére a belga labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája négyes döntőjére készülő keretébe – írja az MTI.


A belga szövetség keddi bejelentése szerint a 30 éves, 52-szeres válogatott jobbhátvéd térde sérült meg a Borussia Dortmund hétvégi bajnokiján. Ugyan elutazott a válogatott edzőtáborába, ám az ottani vizsgálatok megerősítették: Roberto Martínez, a világranglistát vezető nemzeti csapat szövetségi kapitánya nem számíthat a játékára. A belgák csütörtökön a világbajnok franciákkal játszanak a fináléba kerülésért, Meunier helyére pedig a hétszeres válogatott Foket, a Reims játékosa került be.

A másik ágon az elődöntőben szerdán a házigazda, Európa-bajnok olasz válogatott a spanyol csapatot látja vendégül, a bronzmérkőzésre és a döntőre vasárnap kerül sor.

Meunier a harmadik dortmundi futballista, aki sérülés miatt kihagyja hazája válogatottjának mérkőzéseit: hétfőn hasonló okból Erling Haaland a norvég, Gregor Kobel a svájci keretből került ki.

Legfrissebb hírek

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
45 perce

Sima magyar vereség Belgiumban a női röplabda Eb-selejtezőn

Röplabda
2025.08.06. 22:05

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
2025.08.03. 18:52

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

Női kosár Eb: harminc év után küzd éremért Olaszország

Kosárlabda
2025.06.27. 16:00

Kórházban egy lelátóról lezuhant walesi szurkoló

Foci vb 2026
2025.06.10. 11:56

A horvátok hétgólos győzelemmel szálltak be a versenybe a vb-ért

Foci vb 2026
2025.06.06. 22:56

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
2025.03.26. 10:28
Ezek is érdekelhetik