Liga 1: Bölöni Lászlót csábítja a kispadra a Sepsi elnöke

B. O. M.B. O. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 17:17
null
Bölöni hívását várják Székelyföldön (Fotó: Tumbász Hédi)
Diószegi László, a Sepsi elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta: szeretné, ha Bölöni László hazatérne Székelyföldre.

 

Bölöni Lászlót szeretné leginkább a Sepsi OSK edzőjének Diószegi László, a székelyföldi csapat elnöke, aki addig nem is tárgyal a mintegy tíz főt – köztük magyarországi szakembert is – tartalmazó jelöltlista többi tagjával, amíg nem kap végleges választ a magyar futball-legendától.

„Merek és szoktam is nagyot álmodni, korábban is szerettem volna őt edzőnek. Azt hiszem, itt az ideje, hogy hazatérjen Székelyföldre. A döntés az ő kezében van, két-három napon belül várunk választ tőle. Ha hív, egy órán belül Bukarestben vagyok, és repülök Nizzába, hogy tárgyaljunk” – nyilatkozta lapunknak Diószegi László. A szentgyörgyi klubelnök szerint most olyan edzőre van szükségük, aki ki tudja rángatni a gödörből a bajnokságban tíz mérkőzés óta nyeretlen, 12. helyen álló csapatot, a válogatott szünetnek köszönhetően viszont idő nem sürgeti őket.

„Nem akarjuk elkapkodni a döntést, hogy aztán hamar megbánjuk. Szerdáig senki mással sem tárgyalunk, Ilyés Róbert és Kulcsár László viszi addig az edzéseket” – tette hozzá Diószegi.

A 68 éves Bölöni László 1994 óta 15 különböző csapatnál dolgozott edzőként, volt a román válogatott szövetségi kapitánya, a Sporting CP, a Monaco, a Rennes, a Standard Liege, a Gent és a PAOK trénere is. Román sajtóhírek szerint rajta kívül a legutóbb a dán Vejlét edző Constantin Galca, valamint a válogatott másodedzője, Nicolae Dica számít még esélyesnek a kispadra.

A Sepsi a múlt héten bontott szerződést a csapatot 2019 novembere óta irányító Leo Grozavuval, a szombati, Rapid elleni hazai mérkőzésen (2–2) megbízott edzőként Ilyés Róbert ült a kispadon. A gyenge idényrajt miatt Diószegi úgy gondolja, a felsőházi rájátszást már aligha érik el a szentgyörgyiek, így vagy az alsóház két legjobb csapata (7–8. hely) között kell végeznie a Sepsinek az újabb nemzetközi kupaszerepléshez, vagy a Román Kupát kell megnyernie.

Az ügyben kerestük Bölöni Lászlót, amennyiben reagál, cikkünket frissítjük.

 

Legfrissebb hírek

Liga 2: nyolcvanpercnyi vezetés ellenére pont nélkül maradt a Sepsi Bukarestben

Minden más foci
2025.09.30. 18:30

Román Kupa: székely derbi is lesz a csoportkörben

Minden más foci
2025.09.26. 16:00

Liga 2: sorozatban negyedszer nyert a Sepsi

Minden más foci
2025.09.20. 13:04

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
2025.09.13. 12:40

Hatalmas siker volt a Bölöni-film Miskolcon

Minden más foci
2025.09.12. 20:45

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
2025.09.10. 21:31

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Óriási az érdeklődés a Bölöni László életét bemutató film iránt a miskolci CineFesten

Minden más foci
2025.09.02. 18:29
Ezek is érdekelhetik