FFT: amikor forradalmat akartak kirobbantani a Népstadionban

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: a magyar labdarúgás mindig is fővároscentrikus volt, de nem lehet azt mondani, hogy vidéken ne lett volna bázisa. Évtizedes hagyományai voltak a határ menti találkozóknak, amelyek a második világháború előtti időszakra nyúltak vissza. A fiatalság körében legnépszerűbb sportág központi szerepet játszott a kisebb településeken is, amelyről az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára iratai árulkodnak.

Nem kizárólag a futballistáknak szerveztek találkozókat, hanem a teljes sportvilágnak, de ez a kezdeményezés az ötvenes évekre elhalt. Az 1956-os forradalmat leverő új Kádár-kormány úgy érezte, hogy a határ menti találkozókon keresztül is példázhatná a társadalomnak az enyhülés jeleit. Ezen találkozók lényege abban volt, hogy a kisebb klubok is kipróbálhassák magukat külföldi csapatok ellen, de előfordult, hogy a válogatottak edzőmérkőzések gyanánt mehettek valamelyik szomszédos országba. Mivel az 1950-es években korlátozva voltak a külföldi utazások, azért is fogadta örömmel a sportközvélemény, hogy az évtized végével újra engedélyezték a határ menti meccseket. Igaz, csak feltételekkel. Kezdetben egyedül a labdarúgók utazhattak, de csak a határtól húsz kilométerre lévő helységek játékosai, szigorú állambiztonsági felügyelet mellett. A nyugat-dunántúli és burgenlandi települések sporttalálkozói kiváló kirakatot képeztek a rendszernek, hogy a külvilág számára megmutassa szebb és álszentebb arcát.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: a magyar labdarúgás mindig is fővároscentrikus volt, de nem lehet azt mondani, hogy vidéken ne lett volna bázisa. Évtizedes hagyományai voltak a határ menti találkozóknak, amelyek a második világháború előtti időszakra nyúltak vissza. A fiatalság körében legnépszerűbb sportág központi szerepet játszott a kisebb településeken is, amelyről az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára iratai árulkodnak.

Nem kizárólag a futballistáknak szerveztek találkozókat, hanem a teljes sportvilágnak, de ez a kezdeményezés az ötvenes évekre elhalt. Az 1956-os forradalmat leverő új Kádár-kormány úgy érezte, hogy a határ menti találkozókon keresztül is példázhatná a társadalomnak az enyhülés jeleit. Ezen találkozók lényege abban volt, hogy a kisebb klubok is kipróbálhassák magukat külföldi csapatok ellen, de előfordult, hogy a válogatottak edzőmérkőzések gyanánt mehettek valamelyik szomszédos országba. Mivel az 1950-es években korlátozva voltak a külföldi utazások, azért is fogadta örömmel a sportközvélemény, hogy az évtized végével újra engedélyezték a határ menti meccseket. Igaz, csak feltételekkel. Kezdetben egyedül a labdarúgók utazhattak, de csak a határtól húsz kilométerre lévő helységek játékosai, szigorú állambiztonsági felügyelet mellett. A nyugat-dunántúli és burgenlandi települések sporttalálkozói kiváló kirakatot képeztek a rendszernek, hogy a külvilág számára megmutassa szebb és álszentebb arcát.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!