Somáliának álom marad a brazil válogatottság; Hanga a Barcelona elleni kupasikerről

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.09.14. 01:22
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

A Ferencvárost erősítő Somália Európába érkezését követően látott életében először havat, a brazil válogatottság pedig már csak álom marad neki. A középpályás 2011-ben igazolt a budapesti együtteshez, négy év múlva távozott, majd visszatért, és most az Európa-liga csoportkörére készül.     Legutóbb több mint két éve, 2019 júniusában járt otthon, a pandémia miatt ugyanis jóformán képtelenség elutazni Brazíliába. A családja persze nagyon hiányzik, de így is napi kapcsolatban vannak. Somália beszélt lapunknak egy titkos vágyáról is.A Ferencvárost erősítő Somália Európába érkezését követően látott életében először havat, a brazil válogatottság pedig már csak álom marad neki. A középpályás 2011-ben igazolt a budapesti együtteshez, négy év múlva távozott, majd visszatért, és most az Európa-liga csoportkörére készül.     Legutóbb több mint két éve, 2019 júniusában járt otthon, a pandémia miatt ugyanis jóformán képtelenség elutazni Brazíliába. A családja persze nagyon hiányzik, de így is napi kapcsolatban vannak. Somália beszélt lapunknak egy titkos vágyáról is.

Hanga Ádám, a Real Madrid hátvédje vasárnap elhódította új csapatával a spanyol Szuperkupát, a döntőben 88–83-ra győzték le a Barcát. A 32 éves válogatott kosárlabdázó lapunknak elmondta, nem nyaralni mentek Tenerifére, főleg, mert a torna előtt csak három csapatedzésük volt, a válogatott játékosok ugyanis későn csatlakoztak, egyikük az Afrika-kupán játszott az előző héten, ráadásul tele voltak sérültekkel. Hanga elárulta, mennyire volt furcsa a barátai, korábbi barcelonai csapattársai ellen játszani.  

Tavaly elmaradt, az idén megtartották a vitorlázók spanyolországi világbajnokságát.  Igaz, sokáig bizonytalan volt, hogy megrendezhetik-e a viadalt, mert a tengerentúli versenyzők hazautazása igencsak bajosnak tűnt, és végül nem is tudtak eljönni. A nemzetközi osztályszövetség zöld jelzést adott, noha valamelyest csonka volt a mezőny, hiszen Európából is volt néhány hiányzó. A Majthényi Szabolcs, Domokos András kettőst ez sem zavarta: tizennegyedik alkalommal hódította el a repülő hollandi osztály világbajnoki címét, sőt a legendás ezüst sombrerót is hazahozhatják Alteából.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
19 perce

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
Tegnap, 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09
Ezek is érdekelhetik