FIFA: Dárdai Pál is ellenzi a kétévenkénti vb-rendezést

Vágólapra másolva!
2021.09.10. 15:37
null
Dárdai Pál (Fotó: Getty Images)
Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője ellenzi azt az elképzelést, hogy 2026-tól kétévente rendezzenek világbajnokságot az eddig szokásos négyéves ciklus helyett.

A korábban a magyar válogatottat is irányító Dárdai kiemelte: gazdasági megfontolások állhatnak a sűrítési elgondolás mögött.

„Végső soron minden a pénzről szól. Kiből akarunk pénzt csinálni?” – tette fel a kérdést a 45 esztendős tréner, aki aggodalmát fejezte ki a játékosok egészsége kapcsán.

„A futballisták már így is ki vannak égve. Egyre nehezebb, ha minden nyáron van egy torna, egészségi, fizikai szempontból ez egyáltalán nem jó nekik” – tette hozzá Dárdai Pál.

A nemzetközi szövetség (FIFA) technikai bizottsága csütörtökön hozta nyilvánosságra tervezetét a kétévenkénti rendezésről, a javaslatot széleskörű ellenkezés fogadta. Felszólalt ellene a többi között az európai szövetség, az UEFA szlovén elnöke, Aleksander Ceferin is, aki lehetséges európai bojkottra figyelmeztetett.

A francia Arséne Wenger által vezetett technikai bizottság és a FIFA álláspontja szerint viszont sok ország esetében az egyetlen igazi sportági húzóesemény a vb, ami mellett így szakmai indokok és erős gazdasági érvek is szólnak. A technikai bizottság továbbá azt is javasolta, hogy a kontinensbajnokságok rendszerén is változtassanak, azokat 2027-től páratlan években rendezzék meg, így lehetőséget biztosítva, hogy 2026 után már 2028-ban is vb-t lehessen rendezni.

A kétévenkénti vb-rendezés Gianni Infantino FIFA-elnök forradalmi terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez a szervezet 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie májusban.

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:46

Brazília helyett másoltuk a szovjet mintát

Népsport
2025.07.02. 10:40

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
2025.06.18. 10:32

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54
Ezek is érdekelhetik