Egyiptom: a Real Madrid korábbi edzőjét nevezték ki kapitánynak

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.08. 16:06
null
Carlos Queirozt Hosszam el-Badri helyére nevezte ki az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség menesztette a 2019 szeptemberében kinevezett Hosszam el-Badrit, a helyére pedig Carlos Queirozt nevezte ki, aki korábban többek között a Real Madridot és a portugál válogatottat is irányította. 

 

A szövetség a Gabon elleni 1–1-es döntetlen után egy nappal, azaz hétfőn jelentette be Hosszam el-Badri, illetve stábja menesztését, és az ígérethez hívenkét nappal a történtek után már be is jelentette az utódot, Carlos Queirozt. A 68 éves szakember legutóbb a kolumbiai válogatott alkalmazásában állt, ám a csapat gyenge teljesítménye miatt 2019-ben kirúgták.

Queiroz 1991–1993, illetve 2008–2010 között irányította a portugál válogatottat, majd három évig a Sporting CP-t, később másodedzőként (2002–2003; 2004–2008, összesen 297 mérkőzésen) Sir Alex Ferguson keze alá dolgozott a Manchester Unitednél. Vezetőedzőként talán mégis arra a legbüszkébb, hogy 2003–2004-ben, 59 mérkőzésen ő küldte pályára a Real Madridot.

A „fáraók” az eddigi afrikai vb-selejtezőiken két forduló alatt négy pontot szereztek.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Líbia 2 2 3–1 2 6
2. Egyiptom 2 1 1 2–1 1 4
3. Gabon 2 1 1 2–3 -1 1
4. Angola 2 0 2 0–2 -2 0
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Vb-selejtezők: Nigéria–Gabon és Kamerun–Kongói DK párharcokkal indul a harc a pótselejtezőért

Minden más foci
2025.10.17. 15:01
Ezek is érdekelhetik