Edzősors: visszavonult a Real Madridot is irányító legendás edző

Vágólapra másolva!
2021.09.10. 10:39
null
Guus Hiddink 74 évesen vonul vissza az edzősködéstől (Fotó: AFP)
2020 augusztusában még arról számoltunk be, hogy Guus Hiddinket kinevezték a curacaói labdarúgó-válogatott élére – idén szeptember 9-én azonban benyújtotta felmondását, s azt is bejelentette, hogy visszavonul az edzősködéstől.

 

A 74 éves holland szakember, Guus Hiddink utolsó nagy célja az volt, hogy kijuttassa Curacaót a 2022-es katari világbajnokságra, ám ez meghiúsult, mivel csapata nem tudott felülkerekedni Panamán a CONCACAF-zóna vb-selejtezőjének második szakaszában – az oda-vissza vágós párharc során nem az akkor koronavírussal bajlódó Guus Hiddink irányította a válogatottat, hanem volt tanítványa, a korábbi kiváló támadó, Patrick Kluivert, aki 2015–2016-ban már vezette a szigetországiakat.

Hiddink 1987 óta tartó edzői pályafutása alatt számos helyen tevékenykedett, volt holland, dél-koreai, ausztrál, orosz és török szövetségi kapitány, a klubcsapatok közül pedig többek között irányította a PSV-t, a Valenciát, a Real Madridot és a Chelsea-t is.

A holland SBS 6 tv-csatornán jelentette be visszavonulását a tréner, akinek edzőként a BEK-serleg elhódítása volt a legnagyobb sikere, amit a PSV-vel vitt véghez az 1987–1988-as idényben, emellett hatszor megnyerte a holland bajnokságot az együttessel. A Real Madriddal világkupát (1998), a Chelsea-vel FA-kupát nyert. A holland és a dél-koreai válogatottal egyaránt vb-4. volt (1998-ban és 2002-ben), utóbbi máig az ázsiai labdarúgás legjobb világbajnoki eredménye. Az orosz válogatottat pedig Eb-elődöntőbe vezette Hiddink (2008).

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06
Ezek is érdekelhetik