Liga 2: ötödször is kikapott a Csíkszereda, de legalább már gólt szerzett

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2021.08.30. 15:26
null
Újabb bajnoki, újabb vereség (Fotó: Szép Zoltán/FK Csíkszereda)
Ötödik mérkőzését is elvesztette a román másodosztály alapszakaszában az FK Csíkszereda, a székelyföldi csapat hétfő délután Medgyesen kapott ki az FC Hermannstadttól. A tavaly még élvonalbeli nagyszebeni klub hatékonyabb helyzetkihasználásának köszönheti sikerét, mert – főként a második félidőben – az FK-nak is számos gólszerzési lehetősége volt, de csupán a mérkőzés végén lőtte meg első szezonbeli gólját.

A gólszerzéssel a szebeniek rutinos korábbi Liga 1-es támadói, Valentin Buhacianu és Silviu Balaure is erősen hadilábon álltak, utóbbi öt, többnyire ziccerből csupán egyszer találta el a kaput, viszont a hazai középpályások betörései már végzetesek voltak a csíki védelem számára. Az első félidő hajrájában Petrisor Petrescu négy vendégvédőt kicselezve lőtt a jobb felső sarokba, a második elején pedig Alexandru Oroian tört be lendületből három csíki játékos mellett, és Gyenge Szilárd kapus lábai között gurította a kapuba a labdát.

A túloldalon viszont Ionut Pop kapus Kelemen Dávid fejese és Bara Levente távoli lövése után is kitolta a jobb sarokra tartó labdát, majd Petre Ivanovici-csot is blokkolta az ötösön belül. Szünet után Ivanovici két újabb közeli lövése ment a kapusba, majd mellé, Veregut Dániel fejesét pedig Pop védte látványosan – a szebeniek viszont egy kipattanót bevágó Calin Popescu révén tovább növelték előnyöket.

A végén a hétén Kisvárdáról igazolt, csereként beállt Jelena Richárd egy lefordulás után meglőtte ugyan a szezon első szeredai gólját, de a Hermannstadt is szerzett még egyet: Balaure rövid alsó sarokra küldött szabadrúgása meglepte Gyengét.

LIGA 2
5. FORDULÓ

FC Hermannstadt–FK Csíkszereda 4–1 (Petrescu 39., Oroian 54., Popescu 74., Balaure 91., ill. Jelena 88.)
Az állás: 1. Steaua 13 pont, 2.Hermannstadt 13, 3. Chiajna 13, ...19. Csíkszereda 0.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik