Ízelítőként néhány részlet a FourFourTwo interjújából.
– A csapat fő gólszerzője lett 1986 nyarára. Miért döntött úgy mégis, hogy a Barcelonába távozik? A pénzzel volt kapcsolatban?
– Nem a pénzről szólt, bár az igaz, hogy akkoriban az igazán nagy pénzek Anglián kívül mozogtak. Hat hónappal azelőtt, hogy otthagytam a Manchester Unitedot, százhúsz fontot kerestem hetente. A távozásom előtt felemelték ezerre, de csak azért, mert az értem elkérhető összeg összefüggésben állt a fizetésemmel. Egészen addig a pillanatig, amíg fel nem szálltam a repülőgépre, reménykedtem benne, hogy az üzlet meghiúsul. Végül azonban nem így történt, és elindultam Barcelonába.
– Kölcsönbe került a Bayern Münchenbe az 1987–88-as idényben, és Lothar Matthäus csapattársa lett. Milyen volt az Old Trafford vezéreihez képest?
– Matthäus volt a csapat vezére Münchenben. Erős volt és őszinte, ki nem állhatta a hülyéket. Hierarchia uralkodott a csapatban, és csak a legnagyobb játékosok ülhettek le az asztalához étkezési időben. Gyakran ültem le oda, csak hogy egy kicsit bosszantsam. Ha jól emlékszem, egyszer sem hívott oda magától. Nagyon jó emberek jöttek ott össze, Hansi Flick volt a szobatársam, később messzire jutott edzőként. Voltak nagyon erős személyiségek a csapatban, de mindenki pontosan tudta, hol van a helye.
– Később a Chelsea-be került, olyan csapattársak mellé, mint Gianfranco Zola, Ruud Gullit és Gianluca Vialli. Bizonyosan vidám időszak volt...
– Nagyon élveztem a Chelsea-ben töltött időszakot. A klub különleges időket élt meg, nagyon hasonlított a helyzet ahhoz, amikor a Manchester United játékosa lettem, és a csapat már hosszú ideje nem nyert semmit. Egyike voltam azoknak, akik segítettek ezen változtatni. Ugyanakkor kerültem oda, mint Gullit, majd megérkezett Zola és Vialli is. Zola hihetetlen volt, pontosan olyan, ahogyan elképzelitek: szerény, szeretetreméltó srác, kivételes labdarúgó. Kitüntetés, hogy a társa lehettem.
A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!