Európai Szuperkupa: Nem spontán döntés volt a kapuscsere – Tuchel

Vágólapra másolva!
2021.08.12. 00:49
null
A BL után az európai Szuperkupát is megnyerte a Chelsea (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Chelsea nyerte az idei európai Szuperkupát, miután tizenegyesekkel megverte a Villarrealt. A találkozót követően a főszereplők nyilatkozataiból válogattunk.

 

Thomas Tuchel, a Chelsea vezetőedzője a 119. percben beküldte Kepát a kapuba, ami óriási húzásnak bizonyult – a mérkőzést követő sajtótájékoztatón természetesen ez volt a fő téma.

„Nem spontán döntés volt a kapuscsere. Nem sokkal azután, hogy a klubhoz érkeztünk, beszéltünk erről a kapuvédőkkel. Jól felkészültünk. Volt egy statisztikánk, miszerint Kepa a legjobb a tizenegyesek hárításában. Az elemzők megmutatták nekem az adatokat, aztán beszéltünk a játékosokkal, hogy egy csere megtörténhet az ilyen meccseken. Fantasztikus, hogy ezt Mendy elfogadja. Azt kellett tennünk, ami a legjobb a csapatnak, örülök, hogy Kepa bevetése bevált” – olvasható Thomas Tuchel mérkőzés utáni nyilatkozata az UEFA honlapján.

Hozzátette, hogy az első fél órában nagyon jól játszott a csapata, amely a vezető gól után visszavett a tempóból. A német tréner szerint megérdemelt volt a Villarreal egyenlítő gólja, de összességében rászolgált a Chelsea a győzelemre.

„Ez nem egy megszokott szituáció volt. Mendy és a csapat többi tagja fantasztikus munkát végzett. Kemény meccs volt, erős rivális ellen, de megvan a trófea” – mondta el a mérkőzés hőse, Kepa.

„Ez jutalomjáték volt a számunkra. Csak a győzelemre gondoltunk, de nem mi voltunk a favoritok. Sok mindent jól csináltunk, de a tizenegyespárbaj mindig lutri. Gratulálok minden játékosomnak, nagyon büszke vagyok az egész csapatra” – értékelt Unai Emery, a Villarreal vezetőedzője.

EURÓPAI SZUPERKUPA
CHELSEA (angol)–VILLARREAL (spanyol) 1–1 (1–0) – tizenegyesekkel 6:5

Belfast, Windsor Park, 10 435 néző. Vezette: Karaszjov (orosz)
Gólszerző: Zijes (27.), ill. G. Moreno (73.)

Legfrissebb hírek

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

La Liga: mozgalmas első félidő után győzött a Villarreal a Getafe vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.03.30. 16:12

Harry Kane dicséri, az angol média egyelőre bírálja Thomas Tuchelt

Foci vb 2026
2025.03.25. 12:04

Tuchel éles kritikával illette Southgate miatt az angol válogatottat

Minden más foci
2025.03.21. 15:02

Rajtol a vb-selejtező Európában, Tuchel debütál az angol kispadon

Foci vb 2026
2025.03.21. 09:42

Carlo Ancelotti: Ez volt az utolsó alkalom, hogy így léptünk pályára...

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 10:07

„Nem értem, miért szombaton kell játszanunk” – Carlo Ancelotti kiakadt a menetrend miatt

Spanyol labdarúgás
2025.03.14. 13:54

Tuchel kihirdette első válogatott keretét, Rashford is visszatér

Angol labdarúgás
2025.03.14. 10:42
Ezek is érdekelhetik