Edzősors: Irak szövetségi kapitánya lett Dick Advocaat

Vágólapra másolva!
2021.08.01. 12:52
null
Dick Advocaat legutóbb a Feyenoordnál dolgozott (Fotó: AFP)
Dick Advocaat mégsem vonul vissza, az iraki labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként folytatja pályafutását – írja az MTI.

 

A 74 esztendős holland szakember megbízatása a jövő évi katari világbajnokságig szól. A cél, hogy a csapatot kijuttassa a vb-re.

Az iraki a hetedik válogatott, melyet Advocaat irányít. Korábban hazája, valamint Dél-Korea, Belgium, Oroszország, Szerbia és az Egyesült Arab Emírségek együttesének szakmai felkészítéséért volt felelős.

A tréner legutóbb a Feyenoordnál dolgozott. Az orosz Zenittel 2008-ban megnyerte az Európa-liga elődjét, az UEFA Kupát, majd az európai Szuperkupát is. Előzőleg volt a PSV Eindhoven, a Rangers FC, a Borussia Mönchengladbach, az AZ Alkmaar, a Sunderland és a Fenerbahce vezetőedzője is.

Advocaat tavaly december elején jelentette be, hogy idén nyáron befejezi edzői pályafutását. A mester már 2017 tavaszán is úgy nyilatkozott, hogy azon a nyáron visszavonul, utána mégis leült a Sparta Rotterdam kispadjára.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
Tegnap, 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik