FIFA: kétévente rendeznének labdarúgó-világbajnokságot

Vágólapra másolva!
2021.05.21. 18:47
null
A FIFA elnöke, Gianni Infantino (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megvizsgálja a lehetőségét, hogy az eddig megszokott négy helyett kétévente rendezzen világbajnokságot.

 

A nemzeti szövetségek 166:22 arányban szavazták meg a szervezet pénteki online kongresszusán az erről szóló indítványt.

A FIFA korábban több lépcsőben bővítette legrangosabb tornája létszámát, amelyen 2026-ban a férfiaknál 48, a nőknél 2023-tól 32 együttes szerepel majd. A lebonyolítási rendszert – a négyévenkénti rendezést – ugyanakkor az első, 1930-as torna óta nem bolygatta a FIFA, mivel a versenynaptár így is teljesen telített az olimpia, a kontinentális viadalok, a selejtezők, illetve a hazai és nemzetközi kupasorozatok miatt.

Gianni Infantino elnök ugyanakkor most azt mondta, 2024 után a versenynaptár teljes körű újragondolására lesz szükség annak érdekében, hogy a labdarúgás igazán globális legyen. Meglátása szerint ehhez teljesen új fejezetet kell nyitni.

A FIFA vizsgálja egy esetleges évenként megrendezésre kerülő junior-világbajnokság bevezetését is, hogy a fiataloknak még több lehetőséget adhassanak. A kongresszus arról is határozott, hogy mostantól a női világbajnokságok házigazdájáról is ők döntenek.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kettőből kettő – amikor még természetes volt, hogy a mieink kijutnak a futball-vb-re

Képes Sport
2025.07.23. 14:07

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

Uruguayi örömkönnyek a zsúfolt Maracanában

Népsport
2025.07.16. 07:45

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
2025.06.18. 10:32

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
2025.06.15. 07:40

Mindent megtenne a vb-részvételért Szoboszlai Dominik, aki trófeaszoba építését fontolgatja

Angol labdarúgás
2025.06.03. 17:22
Ezek is érdekelhetik