Szuperliga: az alapító klubok tárgyalásra hívják a FIFA-t és az UEFA-t

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.19. 14:13
null
Florentino Pérez (balra), az Európai Szuperliga és Gianni Infantino, a FIFA elnöke (Fotó: AFP, archív)
Az Európai Szuperliga (ESL) 12 alapító klubja tárgyalásra hívta az Európai (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA) – írja az MTI.

 

A Gianni Infantino FIFA- és Aleksander Ceferin UEFA-elnöknek küldött levélben az ESL arról tájékoztatta a két sportvezetőt, hogy jogi lépések történtek az új szervezet megvédése érdekében, egyúttal sürgős tárgyalásra hívja mindkettőjüket, hogy közösen megvitassák az új versenysorozat részleteit, és hogy az miképpen illeszthető a futball gazdasági rendszerébe.

„Nem arra törekszünk, hogy a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát lecseréljük, hanem hogy versenyezzünk azokkal, és hogy ezek mellett létezzünk” – olvasható a levélben.

ELŐZMÉNYEK

A Szuperligát hat angol – Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City –, három olasz – Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol – Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid – sztárklub hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke lett. Az UEFA és a FIFA egyaránt élesen kritizálta a Szuperliga életre hívását és súlyos szankciókat helyezett kilátásba.

A húszcsapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes pedig az előző szezon eredményei alapján csatlakozhatna. A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a résztvevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint jövő augusztusban két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer – otthon és idegenben – találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt.

(MTI)


Legfrissebb hírek

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Súlyos büntetést szabott ki az UEFA a magyar–török NL-meccsen történtek miatt

Magyar válogatott
2025.05.17. 13:06

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30
Ezek is érdekelhetik