PL: élénken érdeklődnek Steven Gerrard iránt – sajtóhír

K. A.K. A.
Vágólapra másolva!
2021.04.09. 08:04
null
Az Aston Villa érdeklődik a Rangers menedzsere, Steven Gerrard iránt (Forrás: AFP)
A milliárdosok tulajdonában lévő Aston Villa labdarúgócsapata még a nyár előtt szívesen szerződtetné a Rangers menedzserét, Steven Gerrardot – írja a Football Insider.

Az Aston Villa jelenleg a Premier League kilencedik helyén áll és nem teljesít rosszul a gárda, hiszen a visszajutása óta mindig elkerülte a csapat a kiesőzónát.

De a Football Insider forrásai szerint a Villa jelenlegi menedzserének, Dean Smithnek a helyzete koránt sincs biztonságban. Christian Purslow vezérigazgató állítólag minden követ megmozgat, hogy a tulajdonosok támogatásával elcsábítsa Gerrardot a Rangerstől.

Az ajánlat pedig pont kapóra jöhet, hiszen nemrég a BBC Sportnak Mark Lawrenson szakértő pont arról beszélt, hogy a Premier League-ben először tapasztalatot kell szereznie Gerrardnak, mielőtt majd visszatér az Anfieldre.

„Stevennel az a baj, hogy tapasztalatlan, hiszen más, nagyot ugró edzőknél is láttuk már, hogy nem mindig érik el ugyanazt a sikert az új helyen, mint korábbi csapatuknál. Gerrardnak nagyon óvatosnak kell lennie” – tette hozzá Lawrenson.

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
7 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
18 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
19 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
22 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:28

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37
Ezek is érdekelhetik