Videó: amikor Ibrahimovic 27 méterről ollózott gólt Angliának

H. D., T. D.H. D., T. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.16. 15:08
Sokakban ébresztett ilyen-olyan emlékeket a keddi bejelentés, miszerint Zlatan Ibrahimovic visszatér a svéd labdarúgó-válogatotthoz. Vannak, akik szeretik a Milan 39 éves klasszisát, és olyanok is, akik nem rajonganak érte, de az vitathatatlan, hogy mindenhol letette a névjegyét. Nincs ez másképp a svéd válogatottal sem, ahol jó néhány emlékezetes gólt szerzett – a bejelentés után felelevenítjük az egyik legszebbet, amikor Anglia ellen 27 méterről ollózott a kapuba.

A 2012. november 14-én, a Friends Arenában megrendezett felkészülési mérkőzésen Zlatan Ibrahimovic lényegében egyedül győzte le Angliát, hiszen a vendégek két találatával szemben a támadó négyszer is beköszönt. felkészülési mérkőzésen Zlatan Ibrahimovic lényegében egyedül győzte le Angliát, hiszen a vendégek két találatával szemben a támadó négyszer is beköszönt.

A svéd csatár a klasszisteljesítményét egy nem akármilyen góllal koronázta meg: a 91. percben, Joe Hart hibája után 27 méterről ollózott az angolok kapujába – ezért 2013-ban Puskás-díjat kapott.

Ibrahimovic visszatéréséről bővebben ITT!

Ibrahimovic negyedik gólja

A mérkőzés összefoglalója



Legfrissebb hírek

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15
Ezek is érdekelhetik