IFFHS: a Rangers egyedüli világelső az 55 bajnoki címével

Vágólapra másolva!
2021.03.09. 12:28
Fennállása 55. elsőségének megszerzésével a skót Glasgow Rangers egyedüli éllovassá lépett elő azon a világranglistán, amelyet a bajnoki címek száma alapján tart nyilván a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) – jelentette az MTI.

Az IFFHS az után tette közzé friss lajstromát, hogy a Rangers idény közben, már vasárnap megnyerte a skót bajnokságot azzal, hogy legnagyobb riválisa, a második helyen álló Celtic csak döntetlenre volt képes a Dundee United vendégeként. A tabellán 88 ponttal első csapat előnye így behozhatatlanná vált a 68 pontos Celtic számára az idény hátralévő hat fordulójában.

A Rangers története során 55. alkalommal lett bajnok, így a skót öröklistán néggyel előzi meg a Celticet, az abszolút világrangsorban pedig az 54 végső sikerével eddig vele holtversenyben álló északír Linfield elé került. Rajtuk kívül még az uruguayi Penarol (52) és a Celtic (51) gyűjtött be félszáznál több bajnoki címet.

A LEGTÖBB BAJNOKI CÍMET SZERZŐ KLUBOK RANGSORÁNAK ÉLCSOPORTJA AZ IFFHS STATISZTIKÁI ALAPJÁN

1. Rangers FC (skót) 55 (első címe: 1891, legutóbbi: 2021)
2. Linfield (északír) 54 (1891, 2020)
3. Penarol (uruguayi) 52 (1900, 2018)
4. Celtic (skót) 51 (1893, 2020)
5. Nacional (uruguayi) 47 (1902, 2019)
6. Olimpia Asunción (paraguayi) 45 (1912, 2020)
Olympiakosz Pireusz (görög) 45 (1931, 2020)
8. al-Ahly (egyiptomi) 42 (1949, 2020)
9. South China (hongkongi) 41 (1924, 2013)
10. Benfica (portugál) 37 (1936, 2019)
11. Juventus (olasz) 36 (1905, 2020)
12. Saprissa (Costa Rica-i) 35 (1952, 2020)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Klub-vb: Kiss Lászlót másolta Musiala

Klub-vb
12 órája

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

IFFHS: Gyökeres vezeti a gólkirályjelöltek rangsorát

Minden más foci
2025.05.03. 13:15

IFFHS: Lamine Yamal korrekordot döntött a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.05.01. 12:34

Az Arsenalnak történelmet kell írni a BL-továbbjutáshoz

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 13:02

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
2025.04.17. 23:55

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37
Ezek is érdekelhetik