Panathinaikosz: Tudjuk, nagy örömet szereztünk szurkolóinknak – Bölöni

Vágólapra másolva!
2021.02.15. 16:40
null
Bölöni László a jelek szerint csodát tett a rendkívül rosszul rajtoló Panathinaikosszal (Fotó: AFP, archív)
Alig négy hónapja nevezték ki Bölöni Lászlót a görög élvonalban szereplő Panathinaikosz vezetőedzőjének, s a jelek szerint csodát tett a rendkívül rosszul rajtoló csapattal. Tizennyolc bajnoki mérkőzésből tizenkettőt nyert meg a nagy múltú együttes, háromszor játszott döntetlent, és háromszor kapott ki.

Vasárnap este a nagy rivális Olympiakosz Pireuszt fogadták a csak „ketrecnek” becézett stadionjukban – csak a pandémia idején játszanak benne, különben az Olimpiai Stadiont bérlik –, és hatalmas csatában 2–1-re nyertek. Olyan ez a görögöknél, mint nálunk a Ferencváros–Újpest rangadó, nem véletlen, hogy a hétfői görög lapok címlapon számolnak be a Panathinaikosz diadaláról, kiemelve, hogy Bölöni László tanítványai megszakították a pireusziak veretlenségi sorozatát, ami egyébként nem ismeretlen szituáció az Olympiakosznál, hiszen 1966-ban Bukovi Márton edzősködése idején megesett, hogy zsinórban 12 meccsen nem találtak legyőzőre.

Már a hatodik percben vezetést szereztek a hazaiak, s bár nagy fölényben futballoztak a vendégek, a 73. percben Younousse Sankharé révén növelte előnyét a Pana, s ugyan a hajrában szépített az Olympiakosz, nem bírt az olykor önfeláldozóan védekező hazaiak ellen. Végül három és fél év után nyert újra az ősi ellenfél ellen a Panathinaikosz, ezért aztán érthetően nagy volt a boldogság a hazai öltözőben. Még az elnök, Nikosz Patérasz is együtt örült a játékosokkal.

„Köszönettel tartozom valamennyi labdarúgónak – mondta megkeresésünkre Bölöni László.Azoknak is, akik a csak a kispadon kaptak helyet, s azoknak, akik a keretbe sem kerültek be, mert mindenki sokat tett a győzelemért, a nem mindennapi találkozóra való felkészülés során. Egyébként minden úgy történt, ahogyan elterveztük, a játékosok tökéletesen betartották az általam és segítőim – köztük Kuznyecov Szergej – által kidolgozott taktikát. Végig koncentráltan, hatalmas lelkesedéssel futballoztak, ennek köszönhető a siker. Tudjuk nagy örömet szereztünk szurkolóinknak, akik a stadionon kívülről görögtüzeket gyújtva hálálták meg a győzelmet.”

A kezdeti bukdácsolás után Bölöni László irányításával újra emelkedő pályára került az athéni együttes, amely az 5. helyről várhatja a következő fordulót.

Legfrissebb hírek

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
11 órája

Sportlegenda-különdíjat kapott Romániában Bölöni László

Minden más foci
2025.03.19. 08:09

Az Olympiakosz két ponttal megnyerte a Panathinaikosz elleni rangadót az Euroligában – VIDEÓ

Kosárlabda
2025.03.14. 22:57

A Chelsea, a Fiorentina és a Betis is negyeddöntős a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 22:58

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

Legyőzte a címvédő, a Real Madrid visszacsúszott a 11. helyre az Euroligában

Kosárlabda
2025.03.06. 23:59

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

Kl: Koppenhágában nyert a Chelsea, csak ikszelt a Betis, hátrányban a Fiorentina

Európa-konferencialiga
2025.03.06. 20:44
Ezek is érdekelhetik