PSG: Mauricio Pochettino az új vezetőedző – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.01.02. 16:19
null
Mauricio Pochettino a PSG új vezetőedzője (Fotó: AFP)
Mauricio Pochettino a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának új vezetőedzője – jelentette be hivatalos honlapján a párizsi klub. Az argentin szakember másfél plusz egy éves szerződést kötött a PSG-vel.

 

Már Thomas Tuchel – és a Lőw Zsoltot is magában foglaló szakmai stáb – esetleges menesztésekor is sejteni lehetett, hogy a klub korábbi játékosa, Mauricio Pochettino veszi át a Paris Saint-Germain irányítását, s ez 2021 második napján hivatalossá is vált. A PSG szombaton a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott az argentin szakemberrel, aki 2022 nyaráig írt alá, de a szerződés tartalmaz egy egyéves hosszabbítási opciót is.

Pochettino játékos-pályafutása során 2001 és 2003 között futballozott a PSG-ben, ez idő alatt csaknem 100 mérkőzésen lépett pályára a csapatban. A 48 éves tréner edzői karrierje során dolgozott korábban az Espanyolnál, a Southamptonnál és a Tottenhamnél is, a londoni együttest 2019-ben a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette.

A párizsi klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint Pochettino január 3-án áll munkába a PSG-nél.

A Paris Saint-Germain jelenleg a harmadik helyen áll a Ligue 1-ben, igaz, csak egy-egy pont a hátránya a Lyon és a Lille mögött. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az FC Barcelonával találkozik majd a párizsi sztárgárda.

 

Pochettino a Paris Saint-Germain mezével (Fotó: psg.fr)
Pochettino a Paris Saint-Germain mezével (Fotó: psg.fr)
Legfrissebb hírek

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
23 órája

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
2025.08.19. 19:58

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

A városi rivalizálás helyett inkább a jószomszédi viszony a Paris FC célja 

Francia labdarúgás
2025.08.16. 12:43

Hiába focizta le az emberelőnyben játszó OM a Rennes-t, kikapott a Ligue 1 nyitányán

Francia labdarúgás
2025.08.15. 22:57

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33
Ezek is érdekelhetik