Libertadores-kupa: a Palmeiras a 99. percben nyerte meg a finálét

CS. M./MTICS. M./MTI
Vágólapra másolva!
2021.01.31. 00:38
null
A Palmeiras lett a Libertadores-kupa győztese (Fotó: Getty Images)
A Palmeiras 1–0-ra legyőzte a Santost a Libertadores-kupa döntőjében. A győztes gól a rendes játékidő hosszabbításában, a mérkőzés 99. percében született.

A két brazil csapat argentin ellenfelet búcsúztatott az elődöntőben: a Santos a Boca Juniorsnál, a Palmeiras pedig a River Plate-nél bizonyult jobbnak.

A legrangosabb dél-amerikai labdarúgó klubsorozat fináléjában, a riói Maracana Stadionban 0–0 volt az állás a 90. percben, a játékvezető pedig nyolc perc hosszabbítást jelzett.

Kétszer tizenöt percre azonban nem volt szükség: a 99. percben egy beívelés után Breno Lopes fejelhetett a tizenegyespontról, és eldöntötte a mérkőzést, megnyerte a Libertadores-kupát a Palmeirasnak (1–0).



Mindkét együttes ötödször került döntőbe. A Palmeiras ezt megelőzően csupán egyszer, 1999-ben győzött, míg Pelé és Neymar egykori csapata, a Santos eddig háromszor, 1962-ben, 1963-ban és 2011-ben diadalmaskodott.

A küzdelmeket a koronavírus-járvány miatt tavaly márciusban, a csoportszakaszban felfüggesztették, majd szeptemberben folytatódott a sorozat. A Palmeiras 15 millió dollárral gazdagodott, a Santos hatmilliót kapott.

Ezzel teljes lett a katari klubvilágbajnokság mezőnye is. A Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München mellett a most győzedelmeskedő brazil Palmeiras, az egyiptomi al-Ahli, a dél-koreai Ulsan Hyundai, a mexikói Tigres de la UANL, valamint a házigazda al-Duhail vesz részt a tornán.

LIBERTADORES-KUPA
DÖNTŐ

Palmeiras–Santos 1–0 (B. Lopes 90+9.)

Legfrissebb hírek

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Videó: szögletből szerzett góllal válaszolt Neymar a szurkolók heccelésére

Minden más foci
2025.02.24. 11:05

Neymar csaknem másfél év után lőtt újra gólt – videó

Minden más foci
2025.02.17. 11:07

A visszatérő Neymar nagy ünneplésben részesült, de az ellenfél mutatta be a szamárfüles gólörömöt

Minden más foci
2025.02.06. 11:14

Gyász: elhunyt a magyarok ellen is pályára lépő brazil válogatott játékos

Minden más foci
2025.02.04. 10:32

Neymar könnyek között tért vissza a Santoshoz, Pelé mezszámát kapta meg

Minden más foci
2025.02.01. 12:25

Neymar: A Santosnál ismert meg a világ, a szívem mindig is ide húzott

Minden más foci
2025.01.31. 20:16
Ezek is érdekelhetik