Gyász: Pelé újabb megható posztban búcsúzik Maradonától

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 13:23
null
A két világklasszis 2016-ban, egy párizsi gálamérkőzést követően (Fotó: AFP)
A labdarúgás történetének egyetlen háromszoros világbajnoka, Pelé egy héttel Diego Maradona halála után búcsúlevelet írt a legendás játékosnak.


A 80 éves brazil labdarúgó, Pelé az Instagramra feltöltött írásában úgy fogalmazott: „egy zseni voltál, aki elvarázsolta az egész világot.”

„Bűvész voltál, amikor a labda a lábadnál volt, egy igazi legenda. Mindenekelőtt azonban az én nagyszerű barátom, hatalmas szívvel – írta a szintén legendás Pelé Maradonának, aki 60 éves korában, múlt hét szerdán hunyt el szívinfarktusban.

„Nagyszerű barátom, köszönöm Neked az egész közös utunkat. Egy napon a mennyországban egy csapatban játszunk majd – fogalmazott Pelé, és hozzátette, Maradona hirtelen bekövetkezett halála miatt már nem tudta neki személyesen elmondani, ezért most leírja: „Szeretlek, Diego!”


A Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, 1997-ben vonult vissza, edzőnek állt, de régóta egészségi problémákkal küszködött. Halála után egy nappal Buenos Aires északnyugati külvárosában, a Bellavistában lévő Béke Kertje (Jardín de Paz) temetőben helyezték örök nyugalomra.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács Tibor

Minden más foci
2025.08.15. 22:35

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.08.13. 15:30

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
2025.08.12. 13:12

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Gyász: elhunyt a japán válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője

Minden más foci
2025.08.10. 17:56

Pelé politikai okokból nem vett részt az 1974-es világbajnokságon?

Minden más foci
2025.08.08. 16:49

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44
Ezek is érdekelhetik