Ázsiai BL: az Ulszan Hyundai az idei győztes

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.19. 16:10
null
A dél-koreai klub története során másodszor nyerte meg az ázsiai BL-t (Fotó: AFP)
A dél-koreai Ulszan Hyundai megnyerte az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligáját, amelynek szombati döntőjében 2–1-re győzte le az iráni Perszepoliszt.

 

A mérkőzés 45. percében az irániak szereztek vezetést, de még a szünet előtti ráadásban egyenlítettek a dél-koreaiak, majd az 55. percben megszerezték a később győzelmet jelentő találatot is. Mindkét dél-koreai gólt a 33 éves brazil csatár, Junior Negao lőtte, aki mindkétszer büntetőt végezhetett el, de amíg elsőre csak a kipattanót tudta gólra váltani, a másodikat már magabiztosan értékesítette.

A találkozó helyszíne, az al-vakrai al-Dzsanub Stadion egyik házigazdája lesz – másik hét létesítmény társaságában – a 2022-es, katari világbajnokság mérkőzéseinek.

Az Ulszan Hyundai 2012 után másodszor jutott döntőbe, és másodszor nyert. A Perszepolisz szintén másodszor volt döntős, és 2018-hoz hasonlóan ezúttal is alulmaradt.

Az ázsiai kontinenst így majd a győztes dél-koreai gárda képviselheti a 2020-as klubvilágbajnokságon, amelyet jövő februárra halasztottak el, és Dohában rendeznek meg.

ÁZSIAI BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ

Ulszan Hyundai (dél-koreai)–Perszepolisz (iráni) 2–1

Legfrissebb hírek

Az egyik legnehezebb ellenfél vár Cristiano Ronaldóékra az ázsiai BL-ben

Minden más foci
2025.03.17. 14:38

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
2025.03.04. 11:15

Elkészült a 2025-ös klubvilágbajnokság kalapbeosztása

Minden más foci
2024.12.03. 18:41

Triplázott az ázsiai Bajnokok Ligájában a korábbi kisvárdai

Bajnokok Ligája
2024.09.17. 15:08

Ádám Martinék tizenegyespárbaj után maradtak le az ázsiai BL-döntőről

Légiósok
2024.04.24. 14:59

Ázsiai BL: véget ért az Al-Hilal világcsúcsot jelentő győzelmi szériája

Minden más foci
2024.04.17. 23:06

Ázsiai BL: egygólos előnyben Ádám Martin csapata

Légiósok
2024.04.17. 14:14

Légiósok: Ádám Martin két gólt szerzett az Ulszanban – videó

Légiósok
2024.03.17. 12:08
Ezek is érdekelhetik