Játékossors: elege lett a trollokból, 22 évesen visszavonul

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.03. 18:20
Váratlan döntésre szánta el magát az ausztrál U-válogatott, legutóbb az ausztrál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Melbourne Victory együttesét erősítő Josh Hope: a középpályás 22 évesen felhagy a profi futballal!

Hope 17 évesen került a Melbourne Victoryhoz, ahol előbb az U23-as csapatban, majd a „nagyok” közt is bemutatkozhatott, a 2019–2020-as idényben pedig már 10 bajnokin kapott lehetőséget.

Az ausztrál sajtóhírek szerint Hope az idény végén még feljebb léphetett volna, ugyanis két olyan élvonalbeli csapat is bejelentkezett érte, ahol alapember lehetett volna.

A középpályás azonban úgy döntött, 22 évesen inkább visszavonul, az okokat pedig egy Instagram-posztban fejtette ki.

Josh Hope nem bírta tovább, inkább visszavonult, mint hogy beleőrüljön (Fotó: AFP)
Josh Hope nem bírta tovább, inkább visszavonult, mint hogy beleőrüljön (Fotó: AFP)

„Soha nem gondoltam, hogy leírom ezeket a sorokat, most mégis itt tartunk” – kezdte írását Hope.

„Amióta az eszemet tudom, a futball része volt az életemnek, és imádtam. De most eljött az idő, hogy befejezzem. A szorongás, ami ezzel az egésszel jár, egyszerűen őrület. Sokáig nem beszéltem erről, de azt vettem észre, lassan, de biztosan rányomja a bélyegét az egész életemre. A kritika a sporttal jár, de amit én kaptam, az egyszerűen könyörtelen volt” – bukott ki a futballista.

„Mi nem csak szereplők vagyunk, akiket a tévében látsz, hanem emberek, olyanok, mint bárki más. A hármas sípszóval nem ér véget a harc, folyamatosan küzdenünk kell azokkal, akiknek elvileg támogatniuk kellene. És nem a futballról beszélek, azt megértem, viszont mikor már a bőrszín, a haj- vagy a beszédstílus a probléma… Tudom, ez egy kegyetlen világ, de ha ez a jövőnk, akkor inkább nem szeretnék a részese lenni” – írta Hope.

 


A középpályás nem zárta ki, hogy egy nap visszatér majd a pályára, de elmondása szerint a rengeteg kritika és megalázás után jelenleg nincs olyan állapotban szellemileg, hogy úgy tudjon játszani, ahogy szeretne.

Legfrissebb hírek

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
2025.08.24. 15:09

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40

Várandós, így visszavonul a pályán és országúton is világbajnok brit kerékpáros

Kerékpár
2025.07.24. 16:47

Visszavonult a walesi labdarúgó-válogatott kapusrekordere

Minden más foci
2025.07.16. 15:03
Ezek is érdekelhetik