Ghána: 17 év után hazaigazolt a válogatott gólrekordere

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.11.10. 12:00
null
Asamoah Gyan (Fotó: AFP, 2018)
Asamoah Gyan, a ghánai labdarúgó-válogatott gólrekordere 17 év után visszatért hazája bajnokságába. A 34 éves csatár az Asante Kotokóhoz szeretett volna igazolni, de végül nem jött lére a megállapodás, ezért az afrikai ország egyik legújabb klubjához, a 2006-ban alapított Legon Cities FC-hez szerződött – írja az MTI.

 

Asamoah Gyan legutóbb 17 évvel ezelőtt játszott Ghánában, majd a Liberty Professionals csapatából az olasz Udineséhez távozott, később pedig szerepelt többek között a francia Rennes és az angol Sunderland színeiben, illetve az Arab Emírségekben, Kínában, Törökországban és Indiában is.

A válogatottban 109 mérkőzésen 51 gólt szerzett – mindkettővel csúcstartónak számít hazájában –, s alapember volt a 2006-os, a 2010-es és a 2014-es világbajnokságon is.

A ghánai élvonalban tíz hónapos kényszerszünet után, szombaton folytatódik a játék az új idény rajtjával. A koronavírus-járvány miatt az összes játékost, edzőt és csapatvezetőt rendszeresen tesztelik, a klubok a stadionok befogadóképességének csupán a negyedét használhatják ki, és a nézőknek maszkot kell viselniük.

A 18 csapatos, 34 fordulóból álló bajnokság televíziós közvetítési jogait a kínai StarTimes cég vásárolta meg, a szövetség bevétele egymillió dollárral nő az előző idényhez képest.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ghánai középpályást igazolt a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2024.06.17. 16:36

Ghána: ismét Otto Addo a szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
2024.03.15. 19:48

Videó: lemondta a válogatottságot, hogy segítse klubját – egy hónapra eltiltották

Minden más foci
2024.01.14. 15:45

Vb 2026: Ghána meglepetésre kikapott, Kamerun sem nyert

Minden más foci
2023.11.21. 19:56

Ajax: köszönetet mondott a bírónak az elhunyt honfitársára emlékező Kudus

Minden más foci
2023.02.20. 11:28

Világfutball: a Spurs exjátékosa lett a ghánai szövetségi kapitány

Minden más foci
2023.02.12. 21:30

Vb 2022: Cavani börtönbe dugná a csapatát „kiejtő” játékvezetőt

Foci vb 2022
2023.01.11. 19:51

Vb 2022: Jamal Musiala cselezett a legbátrabban

Foci vb 2022
2022.12.22. 08:24
Ezek is érdekelhetik