A legkisebb halászfiú – az izlandi ász, Gylfi Sigurdsson pályaképe

Hol volt, hol nem volt, az Északi-tengeren túl, Izland gejzírekkel tarkított szigetén, Reykjavík füstölgő városának közelében lakott Sigurdur Adalsteinsson. Halászként kereste a kenyerét, és becsülettel nevelte két fiát, Olafur Sigurdssont és a nála tizenegy évvel fiatalabb Gylfi Sigurdssont. A családnak jól ment a sora, ebédre nem kőleves került az asztalra, a fiúk kedvükre sportolhattak. Olafur a golfba szeretett bele, Gylfi a futballt választotta – amint megtanult járni, már a labdát rúgta. Első klubjához ötévesen csatlakozott, és amikor nyilvánvalóvá vált, hogy szorgalom mellett tehetséggel is megáldotta az ég, a fejlődéséhez szükséges minden támogatást megkapott a családjától. Édesapja raktárépületet bérelt, hogy télen is „fedett pályán” gyakorolhasson, bátyja a felkészítésére fordította minden szabadidejét, ő lett az első edzője.

„Főként a technikai képzésre helyeztem a hangsúlyt  – emlékezett vissza Olafur Sigurdsson a Bleacher Reportnak.  – Az első labdaérintésre, passzolásra, lövésekre. Gylfi fizikai adottságai teljesen átlagosak voltak. Hosszúkás, vékony izomzata miatt erővel és gyorsasággal nehezen érvényesülhetett. Ahhoz, hogy jó futballista váljon belőle, a technikai tudását és a játékintelligenciáját kellett fejleszteni. Ebben a tekintetben nagyon hamar kiemelkedett a mezőnyből.”

Az idősebb fivér az edzői szerepet annyira komolyan vette, hogy amikor kamaszként egyik nap elment a vásárba, kamerával és VHS-kazettákkal felszerelkezve tért haza. A kilencvenes évek végén, az okostelefonok és a YouTube korszaka előtt ezek segítségével tanulta ki a szakmát, és követte nyomon öccse fejlődését.

„Az Izlandon elérhető összes labdarúgással kapcsolatos oktatófilmet megszereztem   – folytatta Olafur Sigurdsson. – A gyakorlatokat először magam sajátítottam el, és utána magyaráztam el Gylfinek. Felvettem, ahogyan edz, majd a filmeket összevágtam. A golfozás mellett napi két-három órát foglalkoztam ezzel, elemeztem, milyen edzéstípusok működnek nála, mitől lehet jobb futballista. Amikor kinn esett a hó, a raktárépületben fociztunk. Minden körülményt megteremtettünk ahhoz, hogy csak a labdarúgásra kelljen koncentrálnia.”

A sok munkának meglett az eredménye, Gylfi Sigurdssont a szétküldött videók hatására próbajátékra hívták, 11 évesen szerencsét próbálhatott az Evertonnál. Együtt edzett a korosztályával, részt vett a csapattal egy németországi tornán, és labdaszedő volt a felnőttek egyik hazai mérkőzésén. A liverpooli klub akadémiájára végül nem került be, de a család megismerkedett későbbi ügynökével, akinek révén négy évvel később összejött az angliai szerződés. A Readinghez került, amely a rendszeres játéklehetőség érdekében eleinte alsóbb osztályú csapatokhoz adta kölcsön.

„Az angol sokadosztály kemény világában vált fiúból férfivá – mondta a Bleacher Reportnak Gudjon Thordarson, a Crewe Alexandra akkori menedzsere, aki hamar szívébe zárta az izlandi futballistát. – Elsőként érkezett az edzésekre, és utolsóként ment haza. A gyakorlások végén rendre magánál tartott egy labdával teli zsákot, és kinn maradt, hogy fejlessze a rúgótechnikáját. Ha másnap meccsünk volt, úgy kellett lehívnom a pályáról, és pihenni küldenem. A mérkőzéseken a középpálya közepén játszattam, mert nem volt különösebben gyors, viszont végig bírta szuflával. Fáradhatatlanul robotolt a két tizenhatos között. Tudtam, ha nem sérül meg, biztosan profi játékos lesz belőle.”

Gylfi Sigurdsson szerencsecsillaga a 2009–2010-es idényben ragyogott fel. Húszévesen alapember lett a másodosztályú Readingben, 44 mérkőzésen lőtt 20 gólja és 8 gólpassza több egyesület figyelmét felkeltette. Klubja 5 millió euróért adta el a Bundesligában szereplő Hoffenheimnek, az üzletet tíz perccel azelőtt papírozták le, hogy az átigazolási határidő napján éjfélt ütött volna az óra.

„A német utánpótlás-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn vereséget szenvedett Izlandtól, megfigyelőként ültem a lelátón – mesélte a The Reading Chronicle hasábjain Ernst Tanner, a Hoffenheim sportigazgatója. – Elsősorban André Schürrle és Sebastian Rudy játékára voltam kíváncsi, de ők nem álltak be. Amikor a klub akkori vezetőedzője, Ralf Rangnick megkérdezte, láttam-e más tehetséget, egyből kiemeltem Gylfi Sigurdsson játékát. Kiderült, hogy Ralf fia Readingbe jár iskolába, rajta keresztül szereztünk információt róla. Megtudtuk, hogy a csapat legjobbjának tartják, úgy tűnt, a személyisége is illene hozzánk, és mivel a klubjának éppen pénzre volt szüksége, sikerült megállapodnunk.”

Az izlandi középpályásnak több próbát kellett kiállnia, hogy Németországban is bizonyítsa rátermettségét. A Hoffenheim szurkolóinak szimpátiáját gyorsan elnyerte, első Bundesliga-idényének végén úgy választották meg a legjobb játékosnak, hogy mindössze 13 bajnoki mérkőzésen kezdett. A csapat élére 2011 januárjában kinevezett Marco Pezzaiuoli viszont egy idő után úgy átnézett rajta, mintha Gylfire húzták volna a láthatatlanná tévő köpenyt, és kiadta az útját.

„Egyetlen nagy hibája, hogy nem képes a folyamatos sprintekre   – taglalta tovább Ernst Tanner.  – A technikai tudása egészen kivételes. Jól szervezi a játékot, mindkét lábával remekül lő, a szabadrúgásai veszélyesek. Ha mindehhez a gyorsasága is meglenne, topklubok állnának sorba érte. Emiatt azonban az új vezetőedző nem számolt vele, s fél évre kölcsönadtuk a Swansea-nek, utána pedig megvásárolta a Tottenham. A mai napig bánom, hogy elengedtük.”

A felemásan sikerült németországi kaland után Gylfi felvette a hétmérföldes csizmát, és visszatért az Egyesült Királyságba. A Swansea színeiben mutatkozott be a Premier League-ben, a walesiek minden követ megmozgattak azért, hogy végleg megszerezzék. Erőfeszítésüket 2014 nyarán koronázta siker, 10 millió eurót fizettek érte a Tottenhamnek. Huszonnégy évesen olyan helyre került, ahol elismerték a teljesítményét, támadásban szabad kezet kapott, és ez klubja mellett a válogatottban is jó hatással volt a teljesítményére. Izland az ő két góljával nyert Hollandia ellen a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjében, s története során először kijutott a tornára, amelyen a negyeddöntőig menetelt úgy, hogy előtte 2–1-re legyőzte Angliát. A siker nemcsak az országot, de technikás középpályását is végleg feltette a világ labdarúgásának térképére. S milyen a sors, az Everton, amely fiatalon nem tartott rá igényt, 2017 nyarán csaknem 50 millió eurót fizetett érte. Mit érzett az üzlet megkötését követően?

„Tizenhat évet vártam erre a pillanatra – válaszolta nagy mosoly kíséretében Gylfi a fotbolti.net újságírójának.  – Persze nehéz szívvel hagytam ott Swansea-t, mert amellett, hogy imádtam a csapatban játszani, a városban mindenki barátságos, kellemes az idő és közel a tengerpart. A váltás mellett szólt azonban, hogy az Evertonnal a kiesés elkerülése helyett a dobogóért és a Bajnokok Ligája-szereplésért küzdhetek. Külön örülök, hogy az értem kapott pénzből a nevelőklubjaim is részesültek. Sokat segít abban, hogy az izlandi utánpótlás jó körülmények között készülhessen.”

A következő három év hozott is neki valamit, meg nem is. Az Evertont nem tudta Bajnokok Ligája-induláshoz segíteni, az izlandi válogatottat ugyanakkor kivezette a 2018-as világbajnokságra. Ráadásul elnyerte egy királylány kezét: 2019 nyarán a Comói-tó partján feleségül vette a 2008-as Miss Iceland szépségverseny nyertesét, Alexandra Ívarsdóttirt. A párt a brit bulvársajtó előszeretettel emlegeti az izlandi David és Victoria Beckhamként, még ha jóval kevésbé is élik a nyilvánosság előtt az életüket.

Gylfi 31 éves, az Evertonban futballozik, és legközelebb november 12-én indul sorsdöntő csatára az izlandi válogatott mezében. A helyszín a Puskás Aréna, az ellenfél Magyarország, a győztes a fele királyságnál is értékesebb jutalomban részesül: részt vehet a jövő évi Európa-bajnokságon. Összejön vagy sem, az izlandi futballista elégedett a pályafutásával, és már tudja, mihez kezd a futball után.

„Néha belegondolok, honnan hova jutottam   – nyilatkozta a Sky Sportsnak.  – Amikor tizenévesen az angol harmad- és negyedosztályban játszottam, és rendszerint hideg, esős időben edzettem, megtanultam, hogy csak kemény munkával lehet feljebb lépni. Számtalan maradandó élményt kaptam a futballtól, és azt hiszem, én is adtam néhányat a szurkolóknak. Ha egyszer visszavonulok, úgy vélem, sportágat váltok. Édesapám amellett, hogy még mindig halászik, Izland egyik legjobb dartsjátékosa, szívesen elindulnék a nyomdokain.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. november 7-i lapszámában jelent meg.)