Szerbia: játékfilozófiák harca várható a Topolya meccsén

Vágólapra másolva!
2020.10.03. 15:19
null
Játékfilozófiák harca várható a Topolya meccsén (Fotó: Dexon Dee)
Két ellentétes filozófiával rendelkező együttes néz vasárnap farkasszemet a szerb Szuper Liga 10. fordulójában: a Topolyai Sport Club az újvidéki Proleter vendége lesz a 16 órakor kezdődő mérkőzésen. A TSC együttese a támadófutballt részesíti előnyben, sok gólt lő, igaz, a 2020–2021-es idényben sokat is kap, míg a Proleter mérkőzésein kevés gól születik.

 

Faragó Szilárd, a TSC kapusedzője szerint emiatt is érdekes találkozóra van kilátás, amelyet az a csapat nyer meg, amelyiknek sikerül a másikra ráerőltetni a játékfilozófiáját.

„Természetesen örülünk neki, hogy az előző két fordulóban hat pontot szereztünk, s a csapat is úgy játszott, ahogy azt elterveztük, így két fontos győzelmet aratottˮ – mondta Faragó.

A szabácsi Macsva (4–1) és a szabadkai Szpartak (3–0) elleni sikereket hozta fel követendő példának Dejan Milicsevics is: a középpályás szerint ha az észak-bácskai együttes képes lesz megismételni azt a teljesítményt, amit az előző két fordulóban mutatott, akkor a sorozat folytatódhat.

„A Macsva és a Szpartak ellen jól játszottunk, összesen hét gólt szereztünk, s ami még nagyon fontos, sokkal jobban védekeztünk. A két győzelem növeli az önbizalmunkat, s bízom benne, hogy a Proleter ellen is egy kiváló TSC-t láthatnak a nézőkˮ – nyilatkozta Milicsevics.

A Proleter is jó formában van, ugyanis az előző három fordulóban hét pontot szerzett: a Macsva elleni gól nélküli döntetlen után Szabadkán nyert a Szpartak ellen (2–1), majd a Novi Pazart is legyőzte (1–0).

A TSC kilenc forduló után 14 ponttal a 9. helyen áll, míg a Proleter 15 ponttal a 8. pozíciót foglalja el.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Felkészülés: döntetlen a DAC–Topolya meccsen, a Komárom győzött

Minden más foci
2025.07.02. 20:30

Kerkez elismerően szólt a topolyai akadémiáról

Légiósok
2025.07.01. 21:56

Mezei Szabolcs: A szerb bajnokság erősebb a magyarnál, itt lesz lehetőségem tovább fejlődni

Minden más foci
2025.06.30. 09:18

Mizsei Márton: Sokat jelent nekünk, hogy hazai közönség előtt megvertük az olimpiai bajnokot

Vízilabda
2025.06.29. 14:10

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

Motorbalesetet szenvedett és sürgősségi műtéten esett át Vlade Divac

Kosárlabda
2025.06.20. 17:55

Bejelentette új vezetőedzője érkezését a Topolya

Minden más foci
2025.06.19. 18:20
Ezek is érdekelhetik