UEFA: a jövő héten dönthetnek a nézők stadionba való visszaengedéséről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.25. 20:35
null
A budapesti Szuperkupa-mérkőzésen több mint 15 ezer néző volt jelen (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) sikeresnek ítélte a budapesti Puskás Arénában csütörtökön korlátozott számú néző előtt megrendezett európai Szuperkupa-mérkőzés lebonyolítását, ezért már a jövő héten dönthet arról, hogy az égisze alá tartozó versenysorozatokban mikor térhet vissza a közönség a lelátókra.

 

A dpa német hírügynökség meg nem nevezett UEFA-forrásra hivatkozva azt írta, akár jövő csütörtökön, a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásakor megszülethet a döntés arról, hogy a BL-ben, az Európa-ligában, valamint az Európa-bajnoki pótselejtezőkön és a Nemzetek Ligája-mérkőzéseken hogyan és miként lehetnek jelen nézők.

Az UEFA a budapesti Szuperkupa-meccsről pénteken azt írta, „a szervezés gond nélkül lezajlott”, és kiemelte, a szurkolók elfogadták és betartották a higiéniás előírásokat és minden más, a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott szabályt.

A trófeát a BL-győztes Bayern München hódította el, miután hosszabbítás után 2–1-re legyőzte az Európa-liga címvédő Sevillát. Az összecsapást nagyjából 15 500 néző látta a Puskás Arénában.

Legfrissebb hírek

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06
Ezek is érdekelhetik