UEFA: 575 millió euró visszajár a tv-társaságoknak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 13:51
null
Az UEFA fizet az átalakított BL- és El-végjáték miatt (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 575 millió eurót (207.3 milliárd forintot) fizet vissza a közvetítési jogdíjakból amiatt, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga félbeszakadt a koronavírus-járvány következtében.


A szervezet erről kedden tájékoztatta az érintetteket, kiemelve, hogy eredetileg 2.55 milliárd eurót (919.6 milliárd forint) osztott volna szét a résztvevők között a 2019–2020-as idényben, ez az összeg csökken most le – közölte a 250 klubot érintő lépést kedden online értekezleten Andrea Agnelli, az európai futballklubokat tömörítő szövetség (ECA) elnöke.

A pandémia miatt a Bajnokok Ligája és az Európa-liga márciusban félbeszakadt, majd augusztusban folytatódott semleges helyszíneken – Lisszabonban, illetve Németországban –, de a megszokotthoz képest kevesebb mérkőzéssel, mivel néhány nyolcad-, illetve az összes negyed- és elődöntőben csak egymeccses párharcokat rendeztek.

Az egyelőre nincs tisztázva, hogy az UEFA a kieső bevételt a kluboknak visszaosztásra szánt összegből vonja-e le, vagy a szervezet magára vállalja a veszteséget, illetve annak legalább egy részét.

Legfrissebb hírek

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
55 perce

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
2025.08.18. 21:03

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27
Ezek is érdekelhetik