Hollandia: Frank de Boer az új szövetségi kapitány – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.09.23. 19:30
null
Frank de Boert nevezték ki a holland válogatott szövetségi kapitányának (Fotó: AFP)
Igaznak bizonyultak a keddi sajtóhírek, a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) szerdán a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Frank de Boert nevezte ki a nemzeti csapat szövetségi kapitányának.

 

A szövetség beszámolója szerint Frank de Boer irányítja majd a következő két évben a holland válogatottat. Ez azt jelenti, hogy amennyiben kvalifikálja magát, az 50 éves szakember vezetésével vehet részt az oranje a 2022-es katari világbajnokságon is.

De Boer legutóbb az Atlanta Unitedet (USA) irányította, de nem érte el a várt sikereket, így távozott. Az Atlanta előtt az Ajax, az Inter és a Crystal Palace edzője is volt. A játékosként Bajnokok Ligája- és UEFA-kupa-győztes, 112-szeres válogatott szakember edzőként az Ajaxszal zsinórban négyszer volt holland bajnok 2010 és 2014 között. A 2010-ben világbajnoki ezüstérmes holland válogatottnak ő volt a másodedzője.

A hollandok októberben Mexikó ellen felkészülési mérkőzésen, Bosznia-Hercegovina és Olaszország ellen a Nemzetek Ligájában lépnek pályára.

Card

Legfrissebb hírek

Veszélyben a 2025-ös hollandiai országúti kerékpáros versenyek a háromnapos NATO-csúcs miatt

Kerékpár
2024.11.29. 14:43

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Hollandia elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2024.11.17. 11:12

Dibusz messze kiemelkedett a mieink közül – NS-értékelés

Magyar válogatott
2024.11.17. 10:22

Szalai, Weghorst, továbbjutás – holland lapszemle

Magyar válogatott
2024.11.17. 09:59

Weghorst megbánta, hogy örült a mieinknek lőtt góljának

Magyar válogatott
2024.11.17. 07:52

Van der Vaart beleállt Weghorstba a Szalai Ádám rosszullétét követő gólöröme miatt

Magyar válogatott
2024.11.16. 23:31

Szoboszlai Dominik Szalai Ádámról: Érte is, sőt, leginkább érte küzdöttünk...

Magyar válogatott
2024.11.16. 23:08

Hollandia legyőzte a magyar válogatottat, de ezen a meccsen nem az eredmény volt a legfontosabb... 

Magyar válogatott
2024.11.16. 22:30
Ezek is érdekelhetik