Topolya: kemény dió lehet az újonc a pénteki bajnokin

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2020.08.21. 09:29
null
A Topolya nem veheti fél vállról pénteki ellenfelét (Fotó: Tölgyesi Huba/fktsc.com)
A Topolyai SC-re újabb bajnoki összecsapás vár pénteken 19 órakor: az újonc FK Metalac lesz az ellenfél.

„Támadófutballt játszó csapatot látunk vendégül, s csak akkor lehetünk sikeresek, ha a csapat valamennyi játékosa maximálisan összpontosít a mérkőzés kilencven perce alatt” – nyilatkozta Szabó Zoltán a meccs apropóján. A topolyai együttes vezetőedzője hozzátette, annak ellenére, hogy újoncról van szó, a Metalac kemény ellenfélnek ígérkezik, így nehéz mérkőzésre számít.

A szakvezető abban is bízik, hogy játékosainak sikerül feledtetniük a Bacska elleni 1–1-gyel végződő mérkőzést, amelyet szerinte azért nem sikerült megnyerniük, mert nem voltak eléggé agresszívek és a játékosok összpontosítása sem volt megfelelő.

„Remélem, sokkal jobban és eredményesebben játszunk, mint a múlt héten a palánkai együttes ellen” – fogadkozott a mérkőzés előtt Goran Antonics.

A TSC védője szerint pozitívum, hogy az idegenbeli döntetlen után hazai környezetben fogadják a Metalacot, hiszen otthon már két éve veretlen az együttes, annak ellenére, hogy a Crvena zvezda, a Partizan és a Vojvodina is vendégeskedett már Zentán az elmúlt egy évben.

„A TSC múlt heti produkciója az eddigi leggyengébb volt” – mondta Borko Duronjics, a szélső tehát a kritikusabb topolyaiak közé tartozik, sőt szerinte a Gornji Milanovac-i együttesben igen sok a fiatal játékos, s az ő lelkesedésük veszélyes fegyver lehet, míg a kispadon Zsarko Lazetics ül, aki a belgrádi Partizanban is megfordult már, úgyhogy a topolyai tizenegyre nem vár könnyű este.

A topolyai együttes négy forduló alatt nyolc pontot gyűjtött (két győzelem, két döntetlen) és ezzel a táblázat 7. helyén áll, míg a Metalac négy ponttal a 12. helyen várja a zentai találkozót.

A TSC az előző idényben szerepelt először a szerb Szuperligában, s mindjárt a 4. helyen, európai kupaszereplést érő pozícióban végzett: a csapat augusztus 27-én a moldovai Petrocub Hincesti ellen lép pályára az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

SZERB SZUPERLIGA
5. FORDULÓ
19.00:
Topolya–Metalac – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

„Volt érdeklődés Magyarországról is” – kapós játékosokat nézett ki az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 16:03

A Radnicski öt gólt lőve megverte a Topolyát

Minden más foci
2025.05.25. 19:07

A Topolya Sztanics duplájával fordított Belgrádban – győzött a Partizan ellen

Minden más foci
2025.05.11. 22:03

Az elődöntőig jutott a Topolya a Szerb Kupában

Minden más foci
2025.05.07. 18:27

Magyar az elnök és a sportigazgató – bő 2 év alatt 10 millió euróért adtak el játékosokat

Minden más foci
2025.05.06. 14:46

Ráadásban kapott góllal maradt alul a Topolya a bajnok Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.05.03. 20:50

Gól és pont nélkül maradt a Topolya a Mladoszt otthonában

Minden más foci
2025.04.23. 18:58

Vereséggel kezdett a Topolya a rájátszásban

Minden más foci
2025.04.13. 18:02
Ezek is érdekelhetik