FIFA: könnyítenék a válogatott játékosok országváltását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.19. 18:29
null
Munir El Haddadi az új szabályozás alapján már szerepelhetne a marokkói válogatottban (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megkönnyítené a válogatott játékosok országváltását.

 

A FIFA 211 tagszövetsége a szeptember 18-ai online kongresszuson tárgyalja meg a javaslatot, amely azoknak a futballistáknak segítene, akik a 21. születésnapjuk előtt legfeljebb háromszor léptek pályára egy válogatottban, az utolsó szereplésük óta legalább három év eltelt, és az adott országban a jövőben már nem számolnak velük.

A FIFA munkacsoportja több mint két éve dolgozik a javaslaton, amióta a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a marokkói származású, 24 éves Munir El Haddadi országváltását. A Barcelona és a Valencia korábbi, a Sevilla jelenlegi támadójátékosa csupán egy mérkőzésen lépett pályára spanyol színekben – akkor is csak 15 percet kapott –, ezért az észak-afrikai ország nemzeti együttesében akarta folytatni, de a CAS a FIFA szabályaira hivatkozva ezt nem engedélyezte.

Az új szabály nem engedné a váltást azoknak, akik pályára léptek felnőtt-világbajnokságon vagy -kontinenstornán.

Legfrissebb hírek

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

Hosszabbíthat, de két évre el is tilthatják Vinícius Júniort

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 14:51

Gianni Infantino is elbúcsúzott Ferenc pápától

Minden más foci
2025.04.21. 20:23
Ezek is érdekelhetik