Edzősors: László Csaba Indiában vállalt munkát

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2020.08.30. 12:12
null
László Csaba Csennaiban fog dolgozni (Fotó: Török Attila)
Európa és Afrika után az ázsiai labdarúgásba is belekóstol László Csaba: a legutóbb a Sepsi OSK-nál dolgozó edző az indiai Chennaiyin FC-hez szerződött.


Az indiai Szuperliga kétszeres bajnoka (2015, 2018) és idei ezüstérmese vasárnap jelentette be, hogy az 56 éves, székelyudvarhelyi születésű, magyar és német állampolgárságú László Csaba lesz a csapat edzője a 2020–2021-es idényben.

Ő a hat éve alapított klub negyedik szakvezetője az olasz Marco Materazzi, az angol John Gregory és a skót Owen Coyle után. A 10 millió lakosú Csennaiban (régebbi nevén Madrász) korábban játszott az olasz világbajnok Alessandro Nesta, a brazil válogatott Elano és a norvég John Arne Riise is.

India immár a nyolcadik ország, amelyben László Csaba dolgozni fog. A magyar válogatott korábbi másodedzője az NB I-ben ült a Ferencváros és az MTK kispadján is, irányította Uganda és Litvánia válogatottját, a skót Heartsot és Dundee Unitedet, a belga Charleroi-t, a felvidéki Dunaszerdahelyt, majd legutóbb tavaly nyáron és ősszel a Sepsi OSK-t.

Legfrissebb hírek

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.03.04. 17:17

László Csaba: Matthäus hibát követett el azzal, hogy eljött Magyarországra

Magyar válogatott
2025.02.07. 18:22

László Csaba átszervezné a hazai utánpótlás-bajnokságot, de az edzőképzésről és a válogatottról is beszélt

Labdarúgó NB I
2024.11.30. 09:45

László Csaba: Nem érzem, hogy jó formában lenne Varga Barnabás

Magyar válogatott
2024.11.06. 18:53

Sporttudomány: László Csabával erősített a Debreceni Egyetem

Minden más foci
2024.05.09. 16:00

Edzősors: hatvanesztendős lett a világjáró edző, László Csaba

Minden más foci
2024.02.13. 10:12

Olimpia 2036: a miniszterelnök szerint India készen áll a rendezésre

Egyéb egyéni
2023.10.27. 13:39

NOB: extra négy év Bach-elnökség a láthatáron

Olimpia 2024
2023.10.16. 10:01
Ezek is érdekelhetik