Videó: amikor a Pécs megszorongatta Alex Ferguson MU-ját

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 16:08
null
Czéh László helyzete (Fotó: Youtube)
Éledezik a sportvilág a koronavírus-járvány után, de rendületlenül folytatjuk a videós múltidéző sorozatunkat. Ezúttal 1990-ig ugrunk vissza az időben, amikor a Pécsi MSC ugyan kiesett a KEK-ből a Manchester United ellen, de kihozták magukból a maximumot a magyar játékosok.

Ugyan még nem volt Sir, de remek csapata volt Alex Fergusonnak 1990-ben, Viv Andersonnal, Gary Pallisterrel, Steve Bruce-szal, Brian McClairrel, Neil Webb-bel, Lee Sharpe-pal és Mark Hughes-zal, ezért is dicséretes, hogy a KEK-ben a Pécs nem omlott össze Manchesterben a két korai kapott gól után sem, odahaza pedig az első félidőben több helyzetet is kialakított a „Munkás”, amely a végére azért alaposan elfáradt a számára szokatlan tempóban.

Idézzük fel a visszavágó pécsi csapatát, amelyben természetesen nem volt még idegenlégiós: Bodnár L. – Kónya, Braun, Balog Z., Palaczky – Megyeri, Bérczy, Czérna – Czéh – Lovász, Lehota (Bojás, 72.). A feladat adott a mostani NB II-es pécsi garnitúrának, legalább Megyeri Károlyékhoz kellene felnőniük. Az MU pedig megnyerte a KEK-et, a döntőben az FC Barcelonát legyőzve.

Legfrissebb hírek

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

„Pécsi a szívünk” – új klubhimnusza van a PMFC-nek

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 11:44

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Régi-új ismerős ül le a PMFC kispadjára

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 18:38
Ezek is érdekelhetik