Szlovénia: így lehetnek nézők a mérkőzéseken

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.19. 19:40
null
A szerző felvétele
Címkék
Szlovéniában az új járványügyi rendelkezések alapján, ha korlátozott számban is, de kilátogathatnak szurkolók az első osztályú mérkőzésekre. Igaz, az utolsó fordulókra a maszk viseletét még inkább megkövetelték, ahogy ez látható is a vasárnap kora este készült felvételünkön az NS Mura–Aluminij Kidricevo bajnokin.

 

Mindez annak tükrében lehet érdekes, hogy korábban napvilágot látott: a Haladás–Ferencváros felkészülési találkozót kedden éppen a Muraszombattól mintegy 20 kilométerre fekvő Gornja Radgonán rendeznék meg. Bár az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően az ilyen találkozókat az adott pálya önkormányzata és a mérkőzésszervezők a klubokkal együtt igyekeztek zárt kapussá nyilvánítani. Egy biztos: Szlovéniában a lakosság, így a szurkolók, igencsak nagy hányada szabálykövető...

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
3 órája

Autós hegyi Eb: Nagy Norbert harmadik Szlovéniában

Egyéb autó-motor
2025.09.03. 19:50

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Tour de France: Szlovénia megrendezné a 2029-es rajtot

Kerékpár
2025.07.20. 15:24

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

Elbizakodottá tehették hokiválogatottunkat a magasabban rangsorolt csapatok elleni győzelmek?

Jégkorong
2025.05.03. 11:15

A férfi jégkorong-válogatott 4–2-re kikapott Szlovéniától

Jégkorong
2025.05.02. 21:50
Ezek is érdekelhetik