Eurofoci: 10 gól nem volt elég, a 18. 11-es döntött a kupáról

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 22:43
null
A Noah játékosainak öröme
Fordulatos csatát követően könyvelte el története első diadalát az FK Noa: a jereváni csapat 1–4-es első félidő, 5–5-re végződő 120 perc után, tizenegyespárbajban győzte le az Ararat-Armeniát a labdarúgó Örmény Kupa péntek esti döntőjében.

Az első félidő végeztével úgy tűnt, az Ararat-Armenia simán nyer, ám hiába vezetett könnyű gólokat szerezve 4–1-re, a Noa a fordulás után tíz perc alatt három gólt szerezve egyenlített.

A 93. percben Kódjo Alphonse, az Ararat-Armenia utolsó emberként visszarobogó elefántcsontparti légiósa gyors egymásutánban két kontrázó ellenfelet is felborított, hogy megmentse legalább a 4–4-et, és bár ez egy piros lap árán sikerült, sőt emberhátrányban játszó csapata a hosszabbításban egyszer még egyenlített is, a szétlövés a Noa sikerét hozta: a kilencedik sorozatban Artur Danieljan a kapu fölé lőtt, Rokas Krusnauskas viszont nem hibázott.

Sajnálhatják a két csapat szurkolói, hogy a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül játszották le az alighanem sokáig emlékezetes mérkőzést.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

A két, egyaránt 2017-ben alapított – és kupadöntőt most először játszó – csapat a bajnokságban is óriási csatát vív egymással: egy fordulóval a zárás előtt az Ararat-Armenia egy ponttal megelőzi a Noát. Az utolsó fordulóban, július 14-én Ararat-Armenia–Noa meccs következik…

ÖRMÉNY KUPA, DÖNTŐ
FK Noah–FK Ararat-Armenia 5–5
(1–4, 4–4, 4–4) – tizenegyesekkel 7–6
Jereván
G:
Majrovics (39.), Azarov (56., 114. – mindkettőt 11-esből), Kovalenko (60.), Spataru (66.), ill. Louis (8., 40.), Tatajev (23. – öngól), Otubanjo (29., 116.)
K: Alphonse (93. – Ararat-Armenia)

Legfrissebb hírek

Két nappal a Milan elleni BL-csata előtt kirúgták Arne Slot utódját a Feyenoordtól

Minden más foci
2025.02.10. 19:34

Aranylabdás világbajnok lett a Dinamo Zagreb vezetőedzője

Minden más foci
2024.12.29. 21:55

Konferencialiga: kétgólos hátrányból fordított, és a kieséses szakaszban folytathatja a Topolya!

Európa-konferencialiga
2024.12.19. 23:10

Csoboth Kevin hiába lőtt gólt és adott gólpasszt, a Cercle Bruges Denkey triplájával kiütötte a St. Gallent

Európa-konferencialiga
2024.10.03. 21:02

Kl-selejtező: az áramszünet sem zökkentette ki az örményeket, simán megverték a Ruzomberokot

Európa-konferencialiga
2024.08.20. 20:21

Nagy Zsolt: Nagyon várom, hogy megmutassuk a Fiorentina ellen, mit tudunk

Európa-konferencialiga
2024.08.16. 09:51

Hornyák Zsolt: Nekünk volt a legnehezebb ellenfelünk, az Ararat a Midtjyllanddal is felvenné a versenyt

Európa-konferencialiga
2024.08.16. 06:49

Őrült visszavágó Felcsúton: a Puskás Akadémia hatgólos mérkőzésen harcolta ki a továbbjutást a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2024.08.15. 23:00
Ezek is érdekelhetik