PSG: nem idén nyáron tér vissza Neymar Barcelonába?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.16. 16:31
null
Neymar sajtóhírek szerint marad Párizsban (Fotó: AFP)
A Le Parisien című francia napilap szerint gyakorlatilag nullára csökkent annak a valószínűsége, hogy Neymar, a Paris Saint-Germain brazil futballistája még ezen a nyáron visszatér előző csapatához, az FC Barcelonához.

 

A francia lap elsősorban a katalán klub nehézzé vált gazdasági helyzetével magyarázza a tranzakció idei meghiúsulását, mert egyébként mind a Barca, mind Neymar részéről megvan az igény az újabb közös folytatásra.

Neymarnak, aki 2017-ben átigazolási csúcsösszegért, 222 millió euróért került át Barcelonából a francia együtteshez, 2022 júniusában jár le szerződése a párizsiaknál. Az újság azt valószínűsíti, hogy a brazil visszaigazolásának ügyében a felek jövő nyáron juthatnak megállapodásra, és az üzlettel a koronavírus-járvány következtében szintén jelentős anyagi károkat elszenvedő PSG is jól jár, mert a Neymar átigazolásába fektetett pénzek jelentős része megtérül számára.

A 28 éves válogatott csatár a PSG-ben játszott eddigi 80 tétmeccsén 69-szer volt eredményes, s az elmúlt három évben a többi között három bajnoki címet és két francia Szuperkupát nyert együttesével.

Legfrissebb hírek

Holtfáradt Paris Saint-Germain vár a Tottenhamre az európai Szuperkupában

Bajnokok Ligája
3 órája

Donnarumma elbúcsúzott a szurkolóktól, távozik a Paris Saint-Germaintől

Francia labdarúgás
15 órája

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
Tegnap, 8:27

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

A PSG szerződtette a Jasin-díjra jelölt kapust – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.08.09. 20:55

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56
Ezek is érdekelhetik