FIFA: újabb ügyben nyomoznak Joseph Blatter ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 17:53
null
Ismét nyomozást indítottak Blatter ellen (Fotó: AFP)
Újabb ügyben nyomoznak Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi elnöke ellen hazájában, Svájcban.

 

A szövetségi ügyészség szerint 2010-ben Blatter utasítására a FIFA 1 millió dollárt adott kölcsön Trinidad és Tobago labdarúgó-szövetségének. A kamatmentes kölcsönre nem kötöttek biztosítást, később pedig ajándéknak minősítették, így a karibi ország sportági szervezetének nem kellett visszafizetnie.

A május közepén indult ügyben további két korábbi FIFA-tisztségviselő – Jérome Valcke főtitkár és Markus Kattner pénzügyi igazgató – is gyanúsítottként szerepel.

Svájcban és az Egyesült Államokban évek óta tartanak azok a büntetőeljárások, amelyek vádlottjai között van Blatter, valamint a FIFA korábbi alelnöke, a trinidadi Jack Warner is. A 84 éves Blatter konzekvensen tagadja, hogy bármilyen szabálytalanságot elkövetett volna elnökként. A nemzetközi szövetség etikai bizottsága ennek ellenére hat évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, ami jövő októberben jár le.

Legfrissebb hírek

Hiába nyerte meg a rájátszást, a Zürich menesztette Ricardo Monizt

Minden más foci
Tegnap, 19:55

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
Tegnap, 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

Hosszabbíthat, de két évre el is tilthatják Vinícius Júniort

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 14:51
Ezek is érdekelhetik