FFT: top 10 emlékezetes debütálás a futballban

Vágólapra másolva!
2020.06.28. 20:14
Évről évre rengeteg játékos debütál új csapatában, de keveseknek sikerül olyan emlékezetesre a bemutatkozásuk, mint nekik.

Ízelítőként néhány különös eset a FourFourTwo 10-es listájáról.

Ne sírj érte, Argentína!

„Álmomban sem hittem volna, hogy így történik meg.” Azt el is hisszük. Amikor 2005-ben, 18 évesen Lionel Messi bemutatkozott az argentin válogatottban Magyarország ellen, 47 másodperc után kiállították. A játékvezető szerint lekönyökölte Vanczák Vilmost, aki rángatta a mezét. Nem tudhatjuk, hogy akkor mi ütött a Bolhába, de azóta egyszer sem állították ki.

Hét ok a kapus kirúgására

„Még tapasztalatokat kell gyűjtenem. Majd legközelebb” – mondta Herman Rulander, miután pokollá vált a bemutatkozó mérkőzése. Sajnos nem volt legközelebb. A Werder Bremen kapusa 1981-ben a sérült Dieter Burdenski helyére beállva debütált a csapatban, ám hét gólt kapott (az egyik az ő öngólja volt). Két hét múlva kirúgták, és örökre eltűnt.

A neve Eastwood. Freddy Eastwood

„Azért hoztuk Freddyt, hogy gólokat szerezzen, és meglátják majd, mire képes” – mondta a Southend United főnöke, Steve Tilson, és nem viccelt. A Swansea elleni 2004-es bemutatkozásakor Eastwood 7.7 másodperc után talált be, ami angol rekord, és ezen a meccsen megdöntötte a leggyorsabb mesterhármas rekordját is. Ha tudta volna tartani ezt a tempót a 21 éves csatár, akkor a Shrimpersnél töltött ideje alatt 336 623 gólt szerzett volna. De nem volt rá képes. Kiábrándító, tényleg.

A teljes listát elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

FFT: Lionel Messi a 21. század legjobbja

Minden más foci
2023.11.29. 14:31

FFT: amikor felcsillant a remény – ifi Eb-arany Bicskeivel

Minden más foci
2022.04.11. 17:40

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06

FFT: Nekünk kellett volna a döntőt játszanunk Franciaországban! – Pierre van Hooijdonk

Minden más foci
2022.04.01. 13:56
Ezek is érdekelhetik