Fehéroroszország: nyolc gólt hozó meccsen állt élre a BATE

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.10. 18:54
null
Nemanja Milics remek cserének bizonyult (Fotó: AFP, archív)
Nyolcgólos, fordulatokban gazdag mérkőzést tudott megnyerni a BATE Boriszov a Szmolevicsi otthonában a fehérorosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Viszsaja Liha) 8. fordulójában. A rekordbajnok ezzel élre állt a ligában.

 

A találkozón már az első percben előnybe kerültek a hazaiak, ám a BATE bő 20 perc alatt három gólt is lőtt, így megfordította az állást, és 3–1-es előnnyel mehetett a szünetre.

A második félidőt viszont megint csak a bajnokságban még nyeretlen, hét forduló alatt négy vereség mellé három döntetlent gyűjtő Szmolevicsi kezdte jobban: az 55., majd a 63. percben is kapuba talált a hazai együttes, így 3–3 állt az eredményjelzőn.

Hiába azonban a kiesőjelölt feltámadása, a 71. percben jött a BATE 29 esztendős szerb támadója, Nemanja Milics, aki becserélését követően kilenc perccel megszerezte a rekordbajnok győztes találatát (3–4), majd a hosszabbítás pillanataiban másodszor is bevette a hazai kaput, kialakítva a – boriszovi szemszögből tekintett – 5–3-as végeredményt.

Mivel a fordulóban az eddigi listavezető Szluck és a második helyen álló Torpedo Zsogyino sem tudott győzni, a BATE átvette a vezetést a tabellán.

FEHÉROROSZORSZÁG
VISZSAJA LIHA
8. FORDULÓ

Szmolevicsi–BATE Boriszov 3–5
Iszlocs Minszk–Belsina Bobrujszk 2–1
Vityebszk–Sahtyor Szoligorszk 0–0
Dinamo Breszt–Dinamo Minszk 2–1

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Szlavija Mozir–Torpedo Zsogyino 0–0
Nyeman Grodno–Ruh Breszt 2–4

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
FK Szluck–Enyergeti-BGU 1–2
Gorogyeja–FK Minszk 1–1

Az élcsoport: 1. BATE 16 pont (16–9), 2. Szluck 16 (15–11), 3. Torpedo Zsogyino 15 (9–4), 4. Iszlocs 15 (11–12), 5. Enyergetyik-BGU 15 (10–8)

Legfrissebb hírek

Fehéroroszország elleni győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligáját női válogatottunk

Magyar válogatott
2025.02.21. 21:52

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Az IIHF nemet mondott az oroszok és a fehéroroszok visszatérésére

Jégkorong
2025.02.04. 16:16

Az Újpest is figyeli a BATE Boriszov védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.01.17. 13:57

Viktor Lukasenka marad a Fehérorosz Olimpiai Bizottság elnöke – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.01.16. 14:22

Továbbra sem engedik vissza az orosz és fehérorosz curlingeseket

Téli sportok
2025.01.14. 17:08

Odahaza verték meg Fehéroroszországot az északírek, mindhárom pontot elvitték Luxemburgból a bolgárok

Minden más foci
2024.11.15. 23:02

NL: sima román siker Cipruson; fehérorosz iksz Zalaegerszegen

Minden más foci
2024.10.12. 23:04
Ezek is érdekelhetik