Edzősors: Georges Leekens bejelentette visszavonulását

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 22:18
null
Georges Leekens visszavonul (Fotó: Koncz György, archív)
Nem vállal többé edzői munkákat Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya – árulta el a 70 éves belga szakember az egyik helyi lapnak.

 

Leekens egy éve munkanélküli: 2019 januárjában vette át az iráni élvonalbeli Traktor Szazi irányítását, ám tavaly május végén távozott. 2018 első felében a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, négy mérkőzésen egy döntetlen és három vereség volt a mérlege. Pályafutása során 26 állomáshelye volt, a magyar mellett másik három válogatottat (belga, tunéziai, algériai) is irányított.

„Tanácsadóként talán még vállalok munkát, de edzőként többé már nem – mondta a Het Laatste Nieuwsnek Georges Leekens. – Fantasztikus karrierem volt. Különböző országokban különböző kultúrákat és vallásokat ismertem meg, nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt. Boldogan tekintek vissza a pályafutásomra.”

Leekens játékosként kilenc évet töltött az FC Bruges-nél, amellyel ötszörös belga bajnok (1973, 1976, 1977, 1978, 1980) lett, Belga Kupa-győztes (1977) és belga Szuperkupa-győztes (1980) is, valamint eljutott az 1978-as BEK-döntőig – ott azonban a Liverpool 1–0-ra legyőzte. A belga válogatottban háromszor szerepelt.

A 70 éves belga tréner legnagyobb edzői sikereit is hazájában, Belgiumban érte el: az FC Bruges irányításával belga bajnok (1990) és Belga Kupa-győztes (1991) lett, valamint a belga Szuperkupát kétszer (1990, 1991) is megnyerte. A Cercle Bruges vezetőedzőjeként szintén Belga Kupa-győztes lett. A belga válogatottat kivezette az 1998-as világbajnokságra, ám ott a csoportkörben három döntetlennel a harmadik helyen zárt, így kiesett a csapattal – ezt követően menesztették.

Legfrissebb hírek

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
2025.09.29. 15:46

A címvédő az első elődöntős a röplabda vb-n

Röplabda
2025.09.24. 11:21

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

Belgiumba igazol Dénes Vilmos – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 19:38

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Egy fesztiválon erősítette meg visszavonulását a Napoli gólrekordere

Minden más foci
2025.08.24. 15:09
Ezek is érdekelhetik