PSG: a „neymarozás” veszélyes lehet – a vb-győztes francia figyelmeztette Mbappét

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 18:07
null
Neymar és Kylian Mbappé remekül megértik egymást a pályán és azon kívül is (Fotó: AFP)
Emmanuel Petit, a franciák világ- és Európa-bajnok labdarúgója szerint a Paris Saint-Germain ifjú sztárja, Kylian Mbappé fejlődésére rossz hatással lehet csapattársa, Neymar viselkedése.

 

A korábbi kiváló középpályás, aki pályafutása során játszott a Monacóban, az Arsenalban, a Barcelonában és a Chelsea-ben is, az RMC Sport egyik podcastműsorában eleinte dicsérte a PSG-hez 2017-ben – ahogyan ő fogalmazott – csiszolatlan gyémántként érkező, és azóta minden statisztikai mutatóban előrelépő Mbappét, utána azonban már kritikus hangnemet ütött meg vele kapcsolatban.

„Egyre inkább bosszant engem. Túl sokat erőltet bizonyos dolgokat, és rossz döntéseket hoz a pályán. Még a saját csapattársait is idegesíti. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ő még mindig fiatal. Bizonyította már a képességeit, de rendre többet várunk tőle. Hihetetlen, amit csinál, fényes jövő áll előtte, ám elég zavaró, hogy azzal helyez plusz nyomást magára, hogy aranylabdás szeretne lenni. Óvatosnak kell lennie a viselkedésével. A túl sok »neymarozás« visszafelé sülhet el” – figyelmeztette Mbappét a 63-szoros francia válogatott Petit.

Mbappé ebben az idényben 43 tétmérkőzésen 39 gólt szerzett és 17 gólpasszt adott a PSG-ben, amelyben 2017-es szerződtetése óta 120 meccsen már 90 találatnál jár.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 14:32

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

„Jobb lenne, ha békén hagynák” – Mbappé megvédte Yamalt

Spanyol labdarúgás
2025.10.13. 14:44

A Ferencváros a 66. helyen áll a klubcsapatok világranglistáján

Minden más foci
2025.10.13. 12:18
Ezek is érdekelhetik