Labdarúgás: Romániában egy kivétellel minden utánpótlás-bajnokságot töröltek

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 08:02
null
A Csíkszereda U19-es csapata még bízhat a folytatásban (Fotó: FK Csíkszereda/Szép Zoltán)
A Román Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, a klubokkal való egyeztetés után szinte az összes utánpótlás versenysorozatát törölte. Egyedül az U19-es elitliga befejezéséről nem született döntés.

 

Az FRF közleményében az áll, a gyermekek védelme és a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében döntött a 2019–2020-as bajnokságok lezárása mellett. Összesen 31 sorozatnak vetett véget a szövetség, amely hangsúlyozta, a klubok prioritása, hogy az egészségügyi előírásokat tiszteletben tartva a lehető leghamarabb elkezdődjenek az edzések.

Egyedül a március 9-én felfüggesztett U19-es elitliga folytatására maradt esély. Romániában ez a bajnokság dönt arról, melyik csapat indulhat az UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájában a következő évadban. A Csíkszereda legidősebb korosztályos csapata a Keleti csoportban a negyedik helyen áll. A két csoportból négy-négy együttes jut be a rájátszásba, amelynek győztese részt vehet az Ifi BL-ben.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

A Brassó nyerte az Erste Liga erdélyi rangadóját

Jégkorong
2025.09.26. 21:21

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Hiába vezetett kétszer is, nem bírt a sereghajtóval a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.22. 19:00

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09
Ezek is érdekelhetik