Koronavírus: a FIFPro szerint nem jó ötlet a fizetéscsökkentés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.03. 21:08
A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) szerint nem jó megoldás az általános fizetéscsökkentés a koronavírus-járvány idején.

Jonas Baer-Hoffmann, a szervezet főtitkára pénteken kijelentette: világszerte számos futballista alig kap többet országa átlagkereseténél, ezért nem engedheti meg magának, hogy csökkentsék a fizetését.

Az FC Barcelona és az Atlético Madrid játékosai a járvány időszakában csupán keresetük harminc, a Juventusnál mintegy hetven százalékát kapják meg, az angol Premier League-ben pedig harminc százalékos csökkentést javasoltak, de a sportvezető rávilágított, hogy sok helyen merőben más a helyzet.

„A legtöbb játékos csak annyit engedhet meg magának, mint bármely más munkavállaló, hiszen a jövedelmük nem abban a tartományban van, amit az emberek feltételeznek” – magyarázta.

Baer-Hoffmann hozzátette: minimálbért kereső játékosok is léteznek szerte a világon, márpedig számukra az esetleges csökkentések drasztikus következményekkel járhatnak.

A főtitkár közölte, egyes bajnokságokon belül is nagyban különbözhetnek a lehetőségek, a Juventusnál például sokkal jobbak a lehetőségek, mint az olasz élvonal 17., 18. vagy 19. helyén álló csapatnál.

Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy sok klub egyoldalú döntéseket hoz az elbocsátásokkal és bércsökkentésekkel, olyan feltételeket teremtenek, amelyeket a játékosok nem engedhetnek meg maguknak.

„A klubok túlnyomó többsége súlyos pénzügyi helyzetben van. Láthattunk felelőtlen és cinikus reakciókat is, mert vannak, akik kihasználják a jelenlegi helyzetet” – vélekedett.

A német sportvezető szerint elengedhetetlen az európai országokban a jelenlegi szezon befejezése, és elárulta, meglepte a belga élvonal csütörtöki lezárása, amely az FC Bruges-t hirdette ki aranyérmesnek.

„Riasztóak ezek a döntések, hiszen ha most meghozzuk őket, hatalmas következményeik lehetnek. A játékosok és a szurkolók számára sem jó ez a helyzet” – mondta. Hozzátette, a hatás katasztrofális lehet, mivel a klubok hat hónapig bevétel nélkül maradhatnak.

„Ha ez tömeges fizetésképtelenséghez vezet, akkor természetesen nemcsak a játékosok, hanem a professzionális futballiparban, sőt a sportiparban dolgozó emberek ezrei is elveszítik a munkahelyüket” – hangsúlyozta.

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

Mbappé, Haaland, Vinícius csatársor – a profi labdarúgók szerint ez az év csapata

Minden más foci
2024.12.09. 16:30

Rangos elismerést kapott a Manchester United kapusa

Angol labdarúgás
2024.11.26. 11:21

Az Európai Ligák és a FIFPro bepanaszolták a FIFA-t az Európai Bizottságnál

Minden más foci
2024.10.14. 16:59

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Feljelentették a FIFA-t a versenynaptár miatt

Minden más foci
2024.07.24. 10:06

FIFPro: nyolc manchesterit és hét madridit jelöltek a 2023-as év csapatába

Minden más foci
2024.01.03. 16:57

Női futball: a pihenő kevés, a fizetés alacsony a FIFPro szerint

Minden más foci
2023.11.29. 14:27
Ezek is érdekelhetik