Mbappé, Haaland, Vinícius csatársor – a profi labdarúgók szerint ez az év csapata

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.09. 16:30
Kylian Mbappé is ott van a FIFPro álomcsapatában (fotó: Getty Images)
Több mint 70 ország 28 ezer futballistájának szavazata alapján a FIFPro elkészítette a 2024-es év álomcsapatát.

Hat Real Madrid- és négy Manchester City-játékos került be a FIFPro 2024-es álomcsapatába, amely 70 ország 28 ezer profi labdarúgójának szavazatai alapján állt össze.

A spanyolt együttest a nyáron visszavonult Toni Kroos mellett Dani Carvajal, Antonio Rüdiger, Jude Bellingham, Kylian Mbappé és Vinicíus Junior képviseli, a tizenegy játékosból Carvajal, Rodri, Ederson és Rüdiger először került be az álomcsapatba. A FIFPro tizenegyébe negyedszer bekerülő Virgil van Dijk az egyetlen, aki a Realban és a Cityben sem játszott a mostani naptári évben.

2006 óta ez volt az első év, hogy Lionel Messi nincs ott az álomtizenegyben.

A hölgyeknél angol fölény tapasztalható, a szigetországból öten is bekerültek az év csapatába, Spanyolországot hárman képviselik. Lucie Bronze hetedszer került be a csapatba, ezzel utolérte az eddig egyedül listavezető francia Wendie Renard-t.

Marta 2021 után tért vissza a legjobb tizenegybe, és a zambiai Barbra Banda személyében először van afrikai labdarúgó az álomcsapatban.

A FÉRFI ÁLOMTIZENEGY
Ederson – Carvajal, Van Dijk, Rüdiger – De Bruyne, Rodri, Kroos, Bellingham – K. Mbappé, Haaland, Vinícius Junior

A NŐI ÁLOMTIZENEGY
Earps – Bronze, Greenwood, Carmona – Bonmati, Walsh, Putellas – Caicedo, Marta, James – Banda

 

Legfrissebb hírek

William Gallas: Szorgalmával a Real Madrid legendája lett Luka Modric 

Minden más foci
23 órája

Kijelenthető, hogy Kylian Mbappé nyerte meg az Aranycipő-versenyt

Minden más foci
2025.05.26. 10:55

Laporta Haaland leigazolásáról: Az életben semmi sem lehetetlen

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 16:44

Aranycipő: Mbappé már Gyökeres sarkában, de Szalah is esélyes a végső győzelemre

Minden más foci
2025.05.19. 11:07

Eze góljára nem jött válasz a Citytől, a Crystal Palace megnyerte az FA-kupát!

Angol labdarúgás
2025.05.17. 17:28

Lamine Yamalt dicsérte, Kylian Mbappét kritizálta Fabio Capello

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 14:23

Aranycipő: még mindig Gyökeres vezet, Mbappé már dobogós

Minden más foci
2025.05.13. 09:07

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
2025.05.11. 10:32
Ezek is érdekelhetik