Az Arsenaltól a szeszgyáron át Feri báró szétvert aradi sportbirodalmáig

Feri báró csomag nélkül, kerékpáron szökött meg a városból az éj leple alatt 1948. július 31-én. Azon a nyáron a Neuman család teljes aradi birodalmát államosították, a gyárak, a stadion és egyéb ingatlanok mind a román állam kezére jutottak. A városszerte nagy tiszteletnek örvendő, kisemmizett Neuman Ferenc körül elfogyott a levegő, a jól értesültek szerint a letartóztatása is küszöbön állt, muszáj volt menekülnie. Tervébe nem avatott be senkit, csupán egy barátjának hagyott rövid üzenetet, idézve a Sybill című Jacobi Viktor-operettből: „Kis Petrovom, remélem, megbocsátja, hogy búcsú nélkül hagytam el magát.”

Pécskai embercsempész csoport segítette át a határon, Budapestre szökött, onnan tovább Zürichbe, majd Salzburgba. Itt feleségül vette Kandó Kittyt, a neves mérnök, Kandó Kálmán unokáját, vele költözött aztán az Egyesült Államokba. Bár magas kort élt meg, 86 évesen, 1997-ben hunyt el a floridai Naplesben, partiumi szülővárosába sohasem tért már vissza, mint fogalmazott egy interjúban: eltépte gyökereit. Élete első 37 évének csodálatos időszakát a mély csalódottság segített eltemetni, a városért tett önzetlen gesztusait virágzó gazdasági, szociális és kultúrbirodalma szétverésével viszonzó politika örök sebet ejtett a lelkén. Tevékenységéről, életútjáról kitűnő forrás Puskel Péter A Neuman család szerepe Arad közéletében című cikke, amelyből kiderül az is, miként igyekezett a második világháború alatt titkos eszközökkel gátolni a dél-erdélyi és bánsági zsidók deportálását. Halála után, az ezredforduló környékén fia, Andrew ügyvédei révén visszaigényelt két aradi ingatlant, cserébe a stadiont kárpótlás nélkül átengedte az aradi önkormányzatnak, azzal a kikötéssel, hogy az a nevében őrizze meg létesítője emlékét. Így lett a jelenleg teljes újjáépítés alatt álló sportlétesítmény neve Neuman Ferenc Stadion. A megjelenésében is modern aréna a helyiek reményei szerint hamarosan méltó otthonául szolgál az UTA-nak.

Néhány héttel ezelőtt Aradon készítettünk riportot a másodosztály első helyén álló, feljutásra esélyes csapat helyzetéről, és Mészár Sándor, a klub első embere vázolta az egyesület megalapításának 75. évfordulója alkalmából tervezett nagyszabású ünnepség terveit. Az eseményt az eredetileg kigondolt formában a koronavírus-járvány miatt érvényes korlátozások nem engedik megtartani, pedig van mire emlékezni a gazdag futballmúltból: a Neuman báró elképzelése szerint kiépült egyesület az eltelt hét és fél évtizedben hatszor nyert román bajnoki címet (1947, 1948, 1950, 1954, 1969, 1970), kétszer Román Kupát (1948, 1953), és nemzetközi téren is nyomot hagyott, amikor 1970-ben sokak meglepetésére kiverte a Bajnokcsapatok Európa-kupájából a Feyenoordot.

Kanyarodjunk vissza azonban a nevezetes naphoz, 1945. április 18-hoz, amikor a stadion mellett ma is álló kiegészítő épületben elhatározták az ITA megalapítását. Ahhoz viszont, hogy megértsük a második világháborút követő bizonytalanságban sportmecénásként színre lépő Ferenc báró hátterét és indítékait, még szűk évszázaddal hátrébb kell ugranunk a történelemben – az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcot követő időszakba. A tizenhárom aradi vértanú kivégzésének emléke, a sok-sok szomorú fogolysors és a szabadságharc leverését követő önkényuralom meghatározta a város hangulatát, és arra késztette az Abaúj-Torna megyei Buzinkáról néhány évvel korábban beköltöző, izraelita Neuman családot, hogy a tollkereskedő elődök mestersége helyett új megélhetést találjon. A három testvér, Ede, Alfréd és Dániel tanakodni kezdett.

„Tudjátok, mit kellene csinálni? Szeszt! Olyan szomorúak, lehangoltak itt az emberek, vidítsuk fel őket!” – idézte az ötletadó kulcsmondatot februári beszélgetésünk során Piros Dénes kémiatanár, az aradi hely- és sporttörténet 90 évesen is csillogó elméjű ismerője. Ede, Alfréd és Dániel városszéli szeszfőzdéje olyannyira jövedelmező vállalkozásnak bizonyult a XIX. század derekán, hogy hamarosan bővíteni kellett az üzemet, sőt idővel az élesztő- és szeszgyár mellett felépült a gőzmalom is, 1909-ben pedig a legkorszerűbb angliai gépekkel működő, hatalmas textilgyár. Ahogy váltották egymást a nemzedékek az anyagilag gyarapodó Neuman családban, úgy kapott egyre nagyobb szerepet, majd vette át a vállalat irányítását a harmincas években Ferenc, akit nagybátyja Manchesterben taníttatott ki a textilszakma legújabb ismereteire. Angliai utazása során mély hatást tett rá a helyi futballkultúra, visszaemlékezések szerint az Arsenal iránti vonzalma magyarázta az aradi ITA piros-fehér színválasztását. Piros Dénes édesapját, a fiatalon az Aradi Atlétikai Clubban (AAC) futballozó Piros Gyulát vette maga mellé Neuman báró főkönyvelőnek a textilgyári lerakatban – a kor tanúja így gyerekkori személyes emlékeivel támaszthatja alá a város dúsgazdag jótevőjének igaz legendáját. Máig elevenen él tudatában például a megtisztelő pillanat, amikor a mellette elbicikliző báró udvarias kézmozdulattal viszonozta kisfiús üdvözlését.

„Fantasztikus szociális érzékkel segítette a környezetét – mesélte a köztiszteletben álló kémiatanár. – Támogatta a munkásokat, lakhatásukra külön negyedet épített, gondoskodott családjukról. Magas fizetéseket adott, üzemi étkeztetéssel kiegészítve, mindenki szeretett nála dolgozni. A régi helyi futballcsapat, az AMTE elkötelezett támogatójaként előszeretettel adott munkát a futballistáknak. Bölcsődét épített, az általa alapított gyermekkórház ma is működik. Az AMTE-t a második világháború alatt megszüntették, és amikor 1945 tavaszán újjáalakították, a közgyűlésen egy forrófejű baloldali tag leszögezte, a bárót nem hajlandók bevonni a munkásklub vezetésébe. Megtelefonálta neki a döntést egy embere, mire ő azt mondta, ha így áll a helyzet, alapít saját egyesületet.”

Így született meg azon az áprilisi napon az aradi textilesek klubja, az ITA, amelynek 65 tagú vezetői bizottságában ott ült Piros Gyula is. A futballcsapat első mérkőzését 1945. május 28-án vívta a kisszentmiklósi Banatul ellen, az aradi Gloria pályáján 3:2-es vereséget szenvedett. A korai kudarc élménye erősítette meg a jelenlévő Neuman báró elhatározását, hogy jelentős befektetéssel ütőképes csapatot építsen, megszerezze a kor legjobb játékosait, és alkalmas sportpályát alakítson ki. Szömörkényi Rudolf tervei alapján 1945–1946-ban, mindössze tíz hónap alatt megépült Románia első vidéki betonszerkezetes stadionja (az úri tribün közepén volt a báró állandó helye), a gyepszőnyeget Angliából szállították repülőn, a bejáratnál nézőszámláló szerkezet fogadta a látogatókat, az újságíróknak akkoriban szokatlan módon külön szektort alakítottak ki. Amikor 1946 őszén bekapcsolódott a romániai országos bajnokságba az időközben a Nagyvárad 1944-es magyar bajnok gárdájából és a Kolozsvár Magyar Kupa-ezüstérmes állományából megerősített, az edzői tisztségben a tapasztalt Opata Zoltánt alkalmazó ITA, első aradi ellenfele a Guttmann Béla vezette bukaresti Ciocanul volt. Szeptember elején Aradon 1:0-s hazai diadalt ünnepeltek, a győztes gólt – ki más? – Pecsovszky József, a városi futballtörténelem klasszisa fejelte. A Neuman-korszak első országos idényét 1947-ben bajnoki cím koronázta meg, a következő évadban pedig Arad már nemcsak Románia bajnoka, a Román Kupa győztese is lett. A városszerte Feri bárónak nevezett népszerű mecénás azonban azokban a hetekben csak fájó szívvel tudott örülni a kezéből kicsavart klub sikerének, titokban talán már fogalmazta levelét: „Kis Petrovom, remélem, megbocsátja, hogy búcsú nélkül hagytam el magát.”